Vesekő gyötörte, de Biles megugrotta a Bilest

000 1AD2ZH
2018.10.28. 10:37

Simone Biles pénteken vesekővel került kórházba, így kétséges volt, hogy tud-e egyáltalán szerepelni az amerikai tornászválogatottban, ami a katari világbajnokság selejtezőjében indult. Biles a fájdalmak ellenére versenyzett, sőt övé lett a legtöbb pont is.

A doppingszabályok miatt a tornász nem vehetett be igazán erős fájdalomcsillapítókat, így eléggé meg kellett szenvednie a négy szeren. 

Biles a 2016-os olimpia óta nem indult nemzetközi versenyen, de ez nem igazán látszott meg a teljesítményén, még magasabb szintre került az elmúlt két évben. Összesen 60,965 pontot kapott, ami az egyik legjobb teljesítmény idén. 

A legerősebb száma az ugrás volt, amit meg is nyert. Bemutatta az új ugrását is, ami ezentúl az ő nevét viseli majd. A torna szabályai szerint egy új elem csak akkor válik elismertté, ha világversenyen is megcsinálják. A Biles nehéz elem, hasonlót csak férfiak tudnak.

Biles ugrásaira 15,966 és 15,366 pontot kapott. Talajon is nagyon erős gyakorlatot húzott elő, 15,333 pontot kapott rá, felemás korláton (14,866) és gerendán(14,800) is a legjobbak között volt.  Az USA csapata természetesen kiharcolta a döntőt. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?