Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Dzsudzsák és a válogatott is küzd a becsületéért

02
2018.11.15. 17:09
Észtországot fogadja Marco Rossi válogatottja csütörtök este a Nemzetek Ligájában. A csoportgyőzelem már elúszott, de némi finn segítséggel a második helyre lehet némi esély. Dzsudzsák Balázs és Böde Dániel újra a keretben, kötelező a győzelem akkor is, ha hatan kidőltek a keretből.

Egy hónapja meglepte a meglehetősen enervált magyar válogatottat Észtország. Hiába sikerült egyszer a fordítás, a végén az egyenlítésért is küzdeni kellett, a 3-3-as végeredmény pedig azt jelentette, hogy garantáltan elúszott a csoportgyőzelem. Egy újabb pontvesztéssel a második hely is könnyen elérhetetlen távolságba kerülne, nem véletlenül mondott "all in"-t Marco Rossi, és hívta be az al-Ittihadban kevés extrát mutató, de megfelelően teljesítő Dzsudzsákot (hét meccsen három gól és egy gólpassz a mérlege). 

Továbbra sincs egymilliós játékosa Észtországnak

Martin Reim szövetségi kapitány egyetlen helyen változtatott az előző keretén: kihagyta a holland Bredában játszó Karol Metst, helyére pedig a bolgár első osztályban futballozó Artjom Artjunint hívta be. Utóbbi mindössze 100 ezer eurót ér, tehát továbbra sincs egymillió eurót érő játékos az észt válogatottban, miközben

a magyar válogatott 50 milliót kóstál a transfermarkt szerint, bár ebből csak Willi Orban 15 millió.

Marco Rossiéknak a lengyel Piast Gliwicében játszó középpályásra, Konstantin Vassiljevre, illetve a keret legértékesebb játékosára (600 ezer euró), a szélső Sergei Zenjovra kell elsősorban figyelni. Utóbbi a lengyel Cracoviában 12 meccsen két gólt szerzett.

Az észt válogatott kerete

Kapusok: Mihkel Aksalu (Seinäjoki JK), Marko Meerits (Vaasa Palloseura), Sergei Lepmets (Levadia Tallinn)

Védők: Taijo Teniste (Brann Bergen), Gert Kams (Flora Tallinn), Artjom Artjunin (Etar VT), Ken Kallaste (Korona Kielce), Nikita Baranov (Sogndal), Artur Pikk (Miedz Legnica), Joonas Tamm (Sarpsborg), Madis Vihmann (Flora Tallinn), Marek Kaljumäe (PS Kemi)

Középpályások: Konstantin Vassiljev (Piast Gliwice), Sander Puri (Waterford), Ilja Antonov (FC Hermannstadt), Siim Luts (Teplice), Artjom Dmitrijev (FC Lahti), Brent Lepistu (Kristiansund)

Támadók: Sergei Zenjov (Cracovia), Ats Purje (Kuopio Palloseura), Henri Anier (FC Lahti), Henrik Ojamaa (Miedz Legnica), Rauno Sappinen (FC Den Bosch)

Dzsudzsák visszatért

Kollégájával ellentétben Marco Rossi hat helyen is változtatott az előző keretén:

  • Kovácsik Ádám (Vidi) visszatért, de mivel Gulácsi Péter gyomorrontás miatt kidőlt, így Gróf Dávid (Honvéd) is helyet kapott a keretben.
  • A kerethirdetés előtt lesérült Bese Barnabást (Le Havre) a Hapóél Beér-Sevában játszó Korhut Mihály váltja.
  • A középpályán Gyurcsó Ádám (Hajduk Split) és Nagy Gergő (Honvéd) helyett Dzsudzsák Balázs és Gazdag Dániel (Honvéd) került be, előbbi kettő egy percet sem játszott Rossi alatt.
  • Böde Dániel (Ferencváros) visszatért, mellette Holman Dávid (Slovan Bratislava) és Ugrai Roland (Atrómitosz) kapott meghívót a bő keretbe. A Nemzetek Ligájában 15 percet játszó Németh Krisztiánt (Sporting Kansas City) és a három meccsen pályára lépő, de semmit nem mutató Eppel Mártont (Kajrat Almati) váltják.
  • Rossi balszerencséjére azonban Gazdag és Ugrai is megsérült, így kihagyják az észtek elleni meccset.

Kapusposzton Gulácsi kiesése miatt Dibusz Dénes fog kezdeni, ahogy a védelemben Kádár Támas és Orbán Willi helye is biztos. Rossi az észtországi meccsen három védőre állt át, de a rendszer nem nagyon működött, így nem lenne meglepő, ha a kapitány visszatérne a négyvédős rendszerhez. 

Bese, Fiola és Lovrencsics sérülése miatt ugyanakkor eléggé beszűkültek Rossi lehetőségei.

Mindhárom játékos a keret tagja volt az előző négy NL-meccsen, háromszor pályára is léptek valamennyien. Bese és Lovrencsics leginkább egymás alternatívájaként szerepelt, a kiesésük miatt nagyon vékony lett a jobb oldal, Lang Ádám vagy Baráth Botond kaphat helyet a szélen. A pálya bal szélén pedig jó eséllyel a térdsérüléséből felépülő Korhut fog játszani, aki az elmúlt hat bajnokiján kezdő volt az izraeli bajnokságban, és nem is játszott rosszul.

A középpálya és a támadósor – 4 védő esetén – 2-3-1-es formációban léphet pályára: a két védekező középpályás Nagy Ádám és Kleinheisler László lehet, a játékszervező Kovács István, a csatár pedig természetesen Szalai Ádám. 

A két szélső is elég egyértelműnek tűnik. Nagy Dominiknál jelenleg nincs jobb opció a jobb oldalra – a lengyel Legia Warszawában stabil kezdő, az elmúlt négy fordulóban pedig két gólt és két gólpasszt jegyzett –, Sallai Roland sérülése miatt pedig adja magát Dzsudzsák szerepeltetése.

A magyar válogatott potenciális kezdője (4-2-3-1): Dibusz Dénes - Baráth Botond, Willi Orbán, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Kleinheisler László - Nagy Dominik, Kovács István, Dzsudzsák balázs - Szalai Ádám.

Marco Rossi egyébként nem lesz ott a kispadon, mivel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta (az egyik felfüggesztett), mert a görögök elleni, idegenbeli NL-meccs alatt és után sportszerűtlenül viselkedett. Helyette Cosimo Inguscio, Rossi állandó segítője fogja irányítani a csapatot.

A meccs az Eb-selejtezők miatt sem mindegy, erről bővebben itt olvashat.

(Borítókép: Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám a 2016-os Labdarúgó-Európa-bajnokságon. Fotó: Huszti István / Index)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!