Lenke
17 °C
29 °C

A magyar gyorskorcsolyázó keringése etalon

2018.02.12. 14:38

Nagy Konrád gyorskorcsolyázó nem helyezésben gondolkodik, hanem elsősorban jó időeredményt szeretne elérni a phjongcshangi téli olimpián.

„Fizikálisan jó állapotban vagyok, azon múlik a szereplésem, hogy mentálisan mennyire leszek rendben" – mondta az MTI-nek hétfői edzése után a nyitóünnepség magyar zászlóvivője,

„Ha tudnám, mi kell ehhez, akkor mindent úgy csinálnék. Mindenesetre kikapcsolódással próbálom csökkenteni a stresszt, szobatársaimmal, Knoch Viktorral és a Liu fivérekkel voltam asztaliteniszezni".

Telegdi Attila, a magyar szövetség gyorsasági szakágának sportigazgatója szerint a debreceni sportoló tipikusan jó edzésmenő. Azt emelte ki, hogy az esemény nevében is benne van a játékok szó, így az a legfontosabb, hogy élvezze a versenyt, azaz ne görcsöljön rajta. Tavaly a világranglista második helyén volt, amivel bebizonyította, képes a kiugró eredményre, mondtaTelegdi. Úgy vélte, ha ezt most képes lenne megmutatni, akkor meglepetést okozhatna.

A sportvezető arról is beszélt, hogy ezúttal már csak könnyed edzés szerepelt a programban, de Nagy Konrád most teljesítette a leggyorsabb körét a kangnungi Ovalban, ami bíztató a keddi 1500 méteres versenye előtt. Nagy még jövő pénteken, 1000 méteren áll rajthoz.

Juhász Bianka erőnléti edző szerint fizikailag nagyszerű állapotban van Nagy Konrád, akinek a keringési rendszere szerinte etalonnak tekinthető.

„Hullámzó idényem volt. A szezon elején jó időket értem el, de az első világkupán technikai probléma is hátráltatott, mert közvetlenül a verseny előtt eltört a pengém. Ez kihatással volt a következő kvalifikációs világkupára is" – mondta Nagy Konrád.

A versenyző a kangnungi körülményekkel meg van elégedve, a pályát jó minőségűnek tartja, ráadásul szerinte egyre gyorsul a jég.