Ödön
1 °C
11 °C

Svéd meglepetésarany, német rekordpontszám és norvég menetelés

A téli olimpia hatodik napja

K EPA20180215435
2018.02.15. 18:31 Módosítva: 2018-02-15 18:41:13

Jó nap volt a mai a norvég olimpikonoknak, három aranyérmet sikerült ugyanis behúzniuk, a sífutó Ragnhild Haga, a sílövő Johannes Thingnes Bö, valamint az alpesi síző Aksel Lund Svindal is nyerni tudott csütörtökön. Nem csak ők örülhettek persze, hanem például a világrekordot beállító német műkorcsolyapáros, vagy a svéd Hanna Öberg, aki óriási meglepetésre megnyerte a 15 km-es egyenkénti indításos biatlonversenyt.

A csütörtöki program a női óriás-műlesiklással kezdődött, ahol egyértelműen az amerikai Mikaela Shiffrin volt a favorit, aki az első futamban nem tudott élre állni, a másodikban azonban ellenállhatatlan volt, az addig első helyen álló olasz Manuel Mölgg pedig nem bírta a nyomást, így a 22 éves amerikai húzta be a számot. Hozmann Szonja a 49. helyen végzett, Maróty Mariannt viszont utólag kizárták korai rajt miatt.

A férfiaknál nem volt címvédés, az osztrák Matthias Mayer csak a hetedik helyen ért célba, az olimpiára kétszeres világbajnokként érkező norvég Aksel Lund Svindal, viszont nagyot ment, így a vancouveri, szuperóriás-műlesiklásban szerzett első helye mellé most már ebben a számban is van olimpiai aranya, bár ehhez az is kellett, hogy honfitársa Kjetil Jansrud elrontsa az utolsó ugratót. A magyar Kékesi Márton az 53. helyen végzett.

A pályafutása során eddig csupán egyetlen világkupa-győzelmet arató Haga simán nyerte meg a női szabadstílusú 10 kilométeres versenyszámot, kettővel hátrébb azonban jóval szorosabb volt az állás, Marit Björgen és a finn Kristina Pärmäkoski futotta tizedre ugyanazt az időt, így végül holtversenyben mindketten harmadikak lettek. A magyar versenyző, Szőcs Emőke a 77. helyen végzett.

A férfi sílövőknél 20 kilométeren a háromszoros világbajnok Johannes Bö szerzett aranyat, aki két lőhibát is vétett ugyan, de nem adtak fel, óriási futással mégis becsúszott az első helyre, így a borzasztó kezdés után úgy tűnik ő is beindult az olimpián. 

A németek ma is fantasztikusak voltak, az Aljona Savchenko - Bruno Massot páros a negyedik helyről világrekordot érő szabadprogrammal szerezte meg az első helyet, emellett pedig a szánkó vegyes váltójában is behúztak egy aranyat, így a a férfi egyéni számot leszámítva az eddigi összes számban szánkós számban győztek Phjongcshangban.

A férfi snowboardosoknál a francia Pier Vaultiernek összejött a címvédés, ami egyúttal azt is jelentette, hogy meglett az első nem amerikai snowboardarany az olimpián, a gyorskorcsolyázóknál pedig a hollandok sorozata tört meg, férfi 10 000 méteren ugyanis a szám 31 éves világcsúcstartója, a holland nemzetiségű, de néhány éve kanadai színekben versenyző Ted-Jan Bloemen győzött. A győzelem egyébként azért is nagy szó, mert a holland Jorrit Bergsma éppen előtte verte rommá saját olimpiai rekordját a számban, Bloemen pedig még ennél is tudott jobb időt menni. Az eddig remekelő Sven Kramer teljesen elfáradt a végére, csak hatodik lett.

A végére maradt az olimpia eddigi talán legnagyobb meglepetése, amit a 22 éves svéd Hanna Öbergnek köszönhetünk, aki az olimpia előtt a legjobb tíz környékén se nagyon végzett világversenyen, az olimpián viszont ez már kétszer is sikerült neki, ma pedig megnyerte a 15 km-es egyenkénti indításos biatlonversenyt. A svéd hibátlanul lőtt, így hiába produkálta a mezőny legjobb futóeredményét a kétszeres olimpiai bajnok szlovák Anastasiya Kuzmina, két lőhibája miatt ez is csak a második helyre volt elég. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?