Jusztina
3 °C
16 °C

Ruhacsalással vádolják a brit szkeletonosokat

2018-02-12T043839Z 1097795546 DEVEE2C0CWFNN RTRMADP 3 OLYMPICS-2
2018.02.15. 20:33

A gyorskorcsolyázóknál a ruha színét hozták ki a legfontosabb tényezőnek, aki kékben indul, és el is hiszi, hogy ettől gyorsabb lesz, az tényleg beelőzheti a többieket. Abban a számban nem lett ebből botrány, a szkeletonosoknál viszont alakul egy szintén kék dressz miatt:

a briteket vádolják csalással az ellenfelek, valamiért ugyanis túl gyorsak a versenyzőik.

A második, harmadik edzést is Dominic Parsons nyerte, aki a negyediken csak hét századra volt az elsőtől. Az első két futamon aztán folytatta a remeklést Parsons – az éles verseny első két futamát ugyan a helyi Szungbin Jun nyerte nagy meglepetésre, de másodikra Parsons is ott volt a dobogón, amivel összetettben csak 3 századra van a dobogós helytől.

A brit korábbi legjobbja egy világkupa-futam ötödik helye volt, a 2017-es vb-n nyolcadik, a 2014-es szocsi olimpián pedig 10. lett. Ezekhez képest a mostani összetettbeli negyedik helye elég meglepő, és nem kizárt, hogy a speciális ruhájának is komoly szerepe van a nagy előrelépésben. Emiatt a Nemzetközi Bob- és Szkeletonszövetségnek (IBSF) is állást kellett foglalnia, de ők úgy találták, nincs semmi szabálytalan a britek forradalmi ruhájában.

De mitől forradalmi a dressz? A Guardian grafikán mutatta be, hogyan is működnek a ruhára varrt kicsi barázdák, melyeknek az a feladata, hogy felkavarják a levegőt a szkeletonos körül, és ezzel csökkentség a légellenállását. Nem az egész ruhát varrták ilyen speciális anyagból, csak bizonyos részeit, ahol a legfontosabb a légellenállás csökkentése. Egyesek szerint a cikk időzítése sem véletlen, mindenki erről beszél most Phjongcshangban, és ezzel talán pár ellenfelet is sikerült megzavarni.

A szabályok szerint egyébként nem lehet aerodinamikai elem a ruhákon, az IBSF szerint a plusz barázdák tehát nem minősülnek annak.

Olyan ez, mint a Forma-1, csak nem akkora költségvetésekkel és akkor dívákkal

– mondta a fejlesztési ügyről az érintett Parsons.

A többiek viszont nem intézték el ilyen könnyedén a dolgot, bár az F1-es hasonlat másnál is előjött. Az új-zélandi Rhys Thornbury szerint nem mindig a legjobb nyer, hanem az, akié a legjobb felszerelés, igaz, abba beletartozik a szkeleton szánja is, de a ruha is sokat számít.

A britek védekezésül azt hozták fel, hogy nem szabálytalanul, csak jól fejlesztettek. A mostani olimpiai ciklusra 6,5 millió fontot (2,27 milliárd forint) kaptak a brit szkeletonosok, kétszer annyit, mint Szocsi előtt. Ebből a pénzből a ruhát és a szánt is fejlesztették, utóbbiban a korábban a McLarennél dolgozó Rachel Blackburn is segített, ezek mind kellettek a gyorsuláshoz. A britek szerint egyébként a 6,5 millió font körüli összeg sem kimagasló, a többi szkeleton-nagyhatalom is hasonló pénzből gazdálkodik.

2010-ben már volt balhé

Az sem mindegy persze, hogy mire költik ezt a pénzt. 2010-ben, Vancouverben Amy Williams nyerte a britek első szkeletonaranyát két német előtt, mégsem ők, hanem az amerikaiak és a kanadaiak voltak, akik óvást adtak be Williams túlzottan áramvonalasnak ítélt sisakja miatt. Végül az IBSF a briteknek adott igazat, szerintük nem volt gond a sisakkal, vagyis akkor is okosan, és még fontosabb, szabályosan fejlesztettek.

UPDATE: Dom Parsons végül harmadik lett férfi szkeletonban, megszerezte a britek első érmét a phjongcshangi olimpián. A harmadik és a negyedik futamban is nagyon elrontotta a rajtot, a vádaskodás így tovább folytatódhat.