Megnyerte az olimpiát, aztán elárulták neki, hogy meghalt az anyja

2018.02.17. 14:45 Módosítva: 2018.02.17. 17:50

Valószínűleg az egyik legszomorúbb olimpiai történet Lina Cserjazováé, aki Üzbegisztán első és mindmáig egyetlen aranyérmét szerezte az 1994-es téli olimpiai játékokon.

Cserjazova a síakrobatika ugrás (aerials) versenyszámának hatalmas esélyesként érkezett a lillehammeri játékokra. Egy évvel korábban világbajnokságot nyert, zsinórban szerzett 5 világkupagyőzelemmel a háta mögött vágott neki az olimpiának. 

Szinte evidencia volt, hogy csak ő nyerhet, fölényét jelzi, hogy a mezőnyből egyedül ő volt képes megbízhatóan tripla flipet (nyújtott testű szaltó) ugrani.

Az olimpia viszont borzasztóan kezdődött számára, az egyik edzésen hatalmasat esett, az eszméletét is elvesztette az ütéstől. Sérülten vágott neki a selejtezőnek, csak éppen hogy, az utolsó helyet megcsípve jutott be a 12 fős döntőbe. Ott már aztán a régi magabiztosságával versenyzett, és megnyerte az olimpiai bajnoki címet, többek közt ezzel a tripla flippel:

Cserjazova boldogsága azonban nem tartott sokáig. Amikor az eredményhirdetés után fel akarta hívni édeasanyját, a csapatvezetők egy levelet adtak a kezébe. Az édesapja küldte, az volt ráírva

"Felnyitni csak az után, hogy Lina megnyerte az aranyérmet."

Ez a levél volt édesanyja utolsó kívánsága.

Szvetlana Cserjazova 22 nappal lánya február 24-i győzelme előtt hunyt el, az volt a végakarata, hogy csak a verseny után közöljék Linával a hírt. Amikor lánya megnyerte az olimpiát, az asszonyt már több mint két hete eltemették. Lina Cserjazova később úgy értesült, hogy az édesanyját, aki egy sebfertőzés szövődményeibe halt bele, valószínűleg meg lehetett volna menteni, de az ehhez szükséges antibiotikumok ára túl magas volt az üzbég kórházak számára, ezért a gyógyszerek az országban nem voltak elérhetők.

Az olimpia után a The Moscow Times-nak elmondta, hogy nagyon nehéz volt számára a hazatérés. Az újságírónak azt mondta:

"Ez az érem nagyon sokba került nekem."

Cserjazova édesanyja 1994 január 10-én szenvedett balesetet munkahelyén, a traktorgyárban, amikor a fémvágógép a ruhájánál fogva berántotta és megsebesítette a lábát. Miután hazaengedték a kórházból a sebe elfertőződött és üszkösödni kezdett, de a rossz gazdasági helyzetű országban nem volt fellelhető a kezeléséhez szükséges antibiotikum.

Amikor Lina Cserjazova az olimpia után visszatért Üzbegisztánba, hősöknek kijáró fogadtatásban részesült. Állami népünnepélyt rendeztek a tiszteletére, találkozott az ország elnökével, kapott egy új autót, és mellé 10 000 dollárt. A gyógyszerek ára, amikre az édesanyjának szüksége lett volna 10 és 25 dollár között volt.