Kitiltották az olimpiáról a hatszoros olimpiai bajnokot

2018.01.23. 10:14

Nem indulhat a phjongcshangi téli olimpián a hatszoros olimpiai bajnok Viktor An, értesült a TASSZ.

A dél-koreaiból orosszá lett sportoló mellett két másik rövidpályás gyorskorcsolyázót, Gyenisz Ajrapetyant és Vlagyimir Grigorjevet is eltiltották.

Ahn a sportág legsikeresebb versenyzője, 2006-ban három aranyat és egy bronzérmet nyert a torinói olimpián, ekkor még koreaiként. 2010-ben nem fért be a dél-koreai csapatba, így egy évvel később országot váltott. Szocsiban már oroszként indult, és megint három aranyat és egy bronzérmet szerzett. Emellett hatszoros összetett világbajnok is, 2003 és 2007 között mindig ő nyert, majd 2014-ben ismételt.

Viktor An azért kerülhetett ki az olimpiai keretből, mert nem felelt meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) követelményeinek. Az oroszok doppingbotránya után a NOB szigorú feltételek teljesítéséhez kötötte az indulást. Ez a gyakorlatban külföldi versenyeken végzett doppingellenőrzést jelentett.

Az oroszok még magyarázatra várnak, mert sem Ahn, sem két másik frissen eltiltott világbajnok, a sífutó Szergej Usztjugov és a biatlonista Anton Sipulin nem bukott meg doppingvizsgálaton.

Frissítés: Egyre több orosz sportolóról derül ki, hogy a NOB nem engedélyezi az indulásukat Phjongcshangban. A hokiválogatott több, egyelőre meg nem nevezett játékosa sem utazhat Dél-Koreába, és két műkorcsolyázó páros sem kap engedélyt. Kszenyija Sztolbova Fjodor Klimovval lett ezüstérmes a múlt heti Eb-n párosban, míg Ivan Bukin Alekszandra Sztyepanovával lett bronzérmes a jégtáncosok között.

A Szovjetszkij Szport című napilap, egy névtelenül nyilatkozó illetékesre hivatkozva azt állította, hogy a NOB azoknak a sportolókat zárja ki a téli olimpiáról, akik szerepelnek a moszkvai doppingellenes laboratórium adatbázisában.