A csontpapucstól a nanotechnológiáig

Nem lehetünk elég hálásak a finneknek. Nekik köszönhetjük a Nokiát, a Hanoi Rocks együttest, Darude Sandstorm-ját, és az első jégkorcsolya-prototípust. Az ős-finnek nagyjából háromezer éve jöttek rá, hogy gyorsabban haladhatnak a jégen, ha állati csontokat kötöznek a talpukra. A műkorcsolya eleganciáját ezekkel a csoszogókkal persze meg se közelíthették, de arra jó volt, hogy a talpnál kisebb közegellenállással lehessen a jégen csúszkálni. Nem egy Harlick luxuskori, persze, de csak ez volt, meg a mezítláb.

A korcsolyagyártásban a vaskorszak hozott nagyobb minőségi ugrást, meg az, hogy a hollandok a XIII-XIV. században (Európában elsőként) élet köszörültek a fémből készült korcsolyapengébe. Nagyjából innentől lehet a korcsolyázásról, mint komolyan vehető sportágról beszélni. A jelenség globális volt; Kínában is ekkoriban, a Szung-dinasztia idején kezdtek el ismerkedni vele.

Hollandiában a jégkorcsolyázás még népsport volt, de a XVII. századi Angliában már az arisztokrácia szórakozásaként honosodott meg. Zártkörű korcsolyaklubok alakultak (mint az Edinburgh Skating Club). Ugyancsak az arisztokrácián keresztül jutott el a sport Párizsba is, ahol XVI. Lajos honosította meg, mielőtt 1793-ban a jakobinusuk megfosztották a hatalmától és lefejezték egy negyvenkilós guillotine-nal (bár nem a korcsolyázás miatt).

Ha már a vérontás szóba került: mint szinte minden sportágnak, a korcsolyának is volt hadiipari epizódszerepe. A XVII. században Csien-lung, Kína császára felállított egy 1600 fős gyalogos (illetve hát korcsolyás) egységet, mandzsu katonákból: ők voltak a

eredeti nevükön 八旗冰鞋营; őket a jeges terepen folytatott harcra képezték ki (nyilván, mint jégvédelmi egységet [elnézést]). De ebből is egzotikum lett, nem trend. A korcsolya és az emberölés nehezen összeegyeztethető fogalmak, leszámítva a sportbaleseteket, meg az olyan beteg japán horrorfilmeket, mint az Ichi the Killer.

Robert Jones 1772-ben megjelent könyve, a Treaties on Skating a legkorábbi ismert mű, amit a jégkorcsolyázásról írtak; az ebben ismertetett alapok és figurák húzták meg az első éles választóvonalat a műkorcsolya és a gyorskorcsolya között. Az olló még szélesebbre nyílt, amikor az 1860-as években az amerikai Jackson Haines tánc- és balett-elemekkel keverte a klasszikus figurákat. Haines maradandót alkotott a könnyedségével és eleganciájával. Stílusa új iskolát teremtett (Vienna School), amit a tanítványai fejlesztettek tovább. 1892-ben ők alapították meg az International Skating Uniont, az első nemzetközi jégkorcsolya-szövetséget; ez a világ legrégebb óta működő sportszövetsége.

Korcsolyaversenyekre addig is volt igény, de ezeket jellemzően Európa északi országaiban tartották: ott volt hozzá jég, táj, távolság, meg aurora borealis. A skandináv undergroundból 1891-ben sikerült kitörni: ekkor tartották az első jégkorcsolya-Eb-t Hamburgban, majd öt év múlva jött az első világbajnokság Szentpéterváron.

De az olimpia, az nem jött. Amikor az ISU 1908-ban kezdeményezte, hogy legyen önálló műsorszám a gyorskorcsolya, a kérésüket elutasították – érthetetlen módon, hiszen a műkorcsolyának már volt olimpiai versenyszáma. A gyorskorcsolya debütálását az 1916-os berlini olimpiára halasztották, de ebből végül nem lett semmi: se korcsolya, se berlini olimpia, csak nagy-nagy bánat (mondjuk nem a korcsolya, hanem az első világháború miatt).

Végül 1924 januárjában, a franciaországi Charmonix-ban megrendezték a Semaine Internationale des Sports d'Hiver-t (Télisportok Nemzetközi Hete), amit később a Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszamenőleges hatállyal átkeresztelt az I. téli olimpiai játékká. Ez volt a gyorskorcsolya első komolyabb megmérettetése nemzetközi versenysportként. A játékok első aranyérmét épp ebben a versenyszámban nyerte el Charles Jewtraw, 500 méteres távon. 1500 méteren csak nyolcadik, 5000 méteren tizenharmadik lett, de már ez is elég volt a halhatatlansághoz.

Azóta sok minden történt. Lett berlini olimpia; húsz évvel később, és náci lobogókkal, de lett. Véget ért az első világháború; lett helyette második, kétszer annyi elmaradó olimpiával és sokkal több halottal. De a kori maradt és fejlődött. 1949-ben Pajor Kornél világcsúcsot döntött 5000 és 10 000 méteren gyorskorcsolyában az oslói világbajnokságon. 1960-ban engedélyezték a mesterséges jég használatát és a női versenyszámok indítását; megjelentek az egyre alacsonyabb légellenállású ruhák; 128 oldalasra duzzadt a hivatalos versenyszabályzat; és lesz magyar versenyzőnk, az 1000 és 1500 méteres távon induló Nagy Konrád.

Hosszú volt az út a finn csontpapucstól a nanotechnológiával készült korcsolyapengékig.

Borítókép: van, amikor a gyorsaság jelentőssége megnő. Fotó: Bongarts / Getty Images Hungary.

(Lábjegyzet: a finnek 1992-ben megrendezték az első feleségcipelő világbajnokságot. El ne felejtsük megnézni, hogy hová fejlődik ez a gyönyörű sport háromezer év múlva.)