És akkor Tony Hawk ráflesselt a sílécekre

Meggyőződésem, hogy síelni jó. Nem a tapasztalat beszél belőlem, csak a logika. Sose próbáltam síelni, de biztos vagyok benne, hogy jó érzés, mert amit ennyire fárasztó nézni, annak egyszerűen muszáj jól esnie. A Föld 80 országában imádják a síelést; évente 350 millióan töltenek több-kevesebb időt a sípályákon. Akkor csak jó?!

Síelni úgy kell, hogy felkötjük a síbakancsunkra a sílécünket (kezdők rövidebb lécet válasszanak), és a magunkkal cipelt síbotokkal a haladási irányunkkal nagyjából ellentétes irányú erőhatást mérünk a talajra (úgymond toljuk). Sík terepen így könnyíthetjük meg a haladásunkat; ha jön a lejtő, csak hagyni kell, hogy hasson a gravitáció, és nem meghalni, mielőtt elérnénk a lejtő alját, ahol a sílift visszavisz a hegytetőre, rinse repeat. Nekem ez túl sok fehér és túl kevés változatosság ahhoz, hogy menedékjogért könyörögjek egy Saalbach–Hinterglemm-i hüttében.

A síléc több ezer éves találmány, de ezeket alapvetően nem versenysportra tervezték, hanem szállításra és közlekedésre. Nehéz feladat több ezer éves közlekedési eszközökből látványos versenysportot faragni. Vannak izgalmas kivételek– freestyle-ozó BMX-esek, vulkánkitörés elől mountain bike-kal menekülő bringások, szevasztok! –, de a sí (nézőként) akkor izgalmas, ha már nem csak a pálya lejtéséről és az egyensúlyérzékről szól a dolog. Kell bele egy kis változatosság, mint amilyen a buckasí egyenletlen felületű pályája, a hullámvasútpályának is beillő síugrósáncok, meg a trükközésre használható félcsövek. Vagy a lőfegyver! A biatlon szép kezdeményezés volt; remekül felpezsdítette a síelés egyhangúságát. Kis siklás, kis lövöldözés – mintha egy Inception-jelenetben lennénk –, és bármilyen szürreális, mégis működik, mint látványsport.

Lássuk be: a síelésnek jól áll a szabályszegés.

AZ 1991-ES SKIFREE.EXE IS ONNANTÓL LETT IZGALMAS, HOGY NEM AZ UNCSI FEHÉR HAVON MENTÜNK, HANEM RÁHAJTOTTUNK A RÁMPÁKRA, UGRATTUNK, TRÜKKÖZTÜNK, GYŰJTÖTTÜK AZ EXTRA PONTOT, ÉS A VÉGÉN MEGEVETT BAZMEG A JETI!

Szóval a sima lesiklásba kellett valami változatosság. A levegőben bemutatott trükkökkel profi sízők már több mint száz éve szórakoztatják magukat, de a síakrobatika csak a múlt század húszas éveiben kezdett népőrületté válni. A mozgalomnak nagy lökést adott az ötvenes években az olimpiai aranyérmes Stein Eriksen, aki lefektette a sportág alapjait, illetve az amerikai freestylerek, akik a hatvanas években éreztek rá a dolog ízére.

A szabályok egyszerűek: szép trükköket kell csinálni a levegőben, amikor a síléc nem érinti a havat. A versenybírók a legszebb trükkökre adják a legtöbb pontot. Mintha  a műkorcsolya technikai finomságait kereszteznénk a sífutás dinamizmusával, a Tony Hawk-játékok szilajságával és egy trambulinnal – mert nagyjából azt idézi, ahogy egy-egy síelő 70 kilométeres óránkénti sebességgel felrepül 10-15 méter magasba.

A freestyle műfajok látványosak, ezért tévében is jól közvetíthetők, az első síakrobatika-világbajnokságot mégis csak 1986-ban rendezték meg a franciaországi Tignes-ben. Két év múlva, a calgaryi olimpián a síakrobatika már bemutató sportágként volt jelen, és 1992-ben Albertville-ben teljes jogú versenyszámmá vált. A freestyle-on belül rengeteg elágazás van: ott van a slopestyle, a sí-negyedcső, az azóta megszűnt síbalett (acroski), a buckasízés (mogul) és maga a síakrobatika (aerials). Az akrobatika, a bucka, a síbalett és a síkrossz olimpiai versenyszámok; a többit csak a téli olimpiákon tartják.

A hazai síakrobatika-utánpótlás sajnos nem termelt ki nagy reménységeket, de Magyarországon, 1014 méteres legmagasabb ponttal és 11 Celsius-fokos középhőmérséklettel ez természetes; ez a kettő kizárja, hogy legyenek a gyakorláshoz szükséges hóborította lejtőink. Az éremtáblázatot vezető Egyesült Államoknak és Kanadának nincsenek ilyen gondjai; nem csoda, hogy az ausztrálokkal együtt ők birtokolják az olimpiai érmek felét.

A Föld több mint 115 országában több mint 7,25 milliárd embernek nem a síelés az egyik kedvenc szabadidős tevékenysége. Megértem, nekem is jobban bejön a sztratoszféraugrás.

Borítókép: a kínai Qi Guangpu a Putnam Freestyle Világkupán. Fotó: Maddie Meyer / Getty Images Hungary.