Baseballütő helyett széklábakkal ütötték el a labdákat

A baseballt vagy valami ahhoz hasonlót már a 18. században is játszották Angliában, de Európában sokáig nem tudott gyökeret verni a sportág, az Egyesült Államokban vált igazán népszerűvé, és szinte mindenki amerikai sportágként is azonosítja. A baseball Magyarországon is többször felbukkant, de éppen amerikai volta miatt rendszeridegennek számított, csak valamikor a rendszerváltás körül kezdett intézményesülni. A cikk a Mi Vidékünk projekt keretében készült.

Nagykanizsára amerikai közvetítéssel került a sportág. 1989. augusztus 31-én a Thúry Kereskedelmi Szakközépiskolában egy ötvenéves érettségi találkozót tartottak, amin Florida állam közjegyzője, Stephen A. Karakay is részt vett. Az Amerikai Olimpiai Bizottsággal is jóban lévő Karakay a találkozó szervezőjét, Iváncsits Jánost győzködte, hogy szervezzen Nagykanizsán csapatot, és népszerűsítsék Magyarországon a baseballt.

Iváncsitsnak megtetszett az ötlet, de arra kérte Karakayt, hogy adjon szakmai, technikai segítséget. Ebből aztán nem sok valósult meg, de így is kinőtte magát a kanizsai baseball. Iváncsits az iskola igazgatóját, Csordásné Láng Évát is fellelkesítette, ő is támogatólag lépett fel, így hamarosan klubot alapítottak. Edzőnek az iskola testnevelőjét, Gondi Zoltánt kérték fel.

„A baseballal korábban még érintőlegesen sem találkoztam, nulla információm volt róla, az úszósportban dolgoztam. Akkor kerültem ki a főiskoláról, és fiatal testnevelőként fogékony voltam az újdonságokra” – idézte fel Gondi.

A baseball haza fejlődését az is segítette, hogy az olimpiai programba is bekerült, az itthoni sportirányítás is érdeklődött az új sportágak iránt, ez is jelentett egy kis felhajtó erőt.

Ebben az időszakban három helyen indult el baseball, Kanizsa mellett Budapesten és Győrben voltak csapatok. A fővárosban ekkoriban többet tudtak a baseballról, mert sokan magukkal hozták a sportágat, ide kerülő diplomaták, külföldi egyetemisták is játszották. „Mi voltunk az egyetlen olyan csapat, akik gyerekek között kezdték el népszerűsíteni a baseballt” – mondta Gondi.

Kanizsán 1990 januárjában kezdődtek az edzések a 14-18 évesekkel, de még rendes felszerelése sem volt a csapatnak, eleinte csak utánozták a baseballt, például széklábakkal ütögettek el teniszlabdákat. Gondi más sportágokból próbált módszertant és mintákat hozni, videofilmek alapján kezdték elsajátítani a taktikát és technikát.

Amerikai segítséggel aztán rendes felszereléshez is jutottak, Iváncsits több levélváltás után meggyőzte a nemzetközi kapcsolatokért felelős Frank Lupacchinót, hogy küldjön sporteszközöket és ruházatot. Jött is egy szállítmány, de a felszereléseket a gyerek baseballt szervező Little League-től kapták, így azok csak az általános iskolásokra voltak igazából jók.

A csapat névadója az egyik játékos, Traub Attila lett, bár érkeztek régi vágású nevek, mint például a Spartacus, de az Ants indoklása meggyőző volt. „Kicsik vagyunk, de szorgalmasak, és ezzel sokra vihetjük.” Később az utánpótlás csapat a Red Ants (Vöröshangyák) nevet vette fel.

„Az első csapat szőröstől-bőröstül diákcsapat volt, csak két-három év után váltunk önálló egyesületté. A város is sugalmazta, hogy több pénzt tudna akkor adni. A csapathoz aztán a diákjaink barátai kerültek, városiasodtunk. Aztán ahogy nőttek a srácok, jöttek a barátnők is, így kezdtünk szoftballozni is. Úgy voltunk vele, ha nincs út, akkor tapossuk ki magunknak” – mondta az edző.

Még egy éves felkészülés sem volt az Ants mögött, amikor kihívták a győri csapatot. A történelmi mérkőzés 1991. október 23-án a Mindenki Sportpályáján játszódott háromszáz néző előtt, és 7-5-ös győri győzelemmel ért véget. Gondi emlékei szerint a Győr akkor nyert először és utoljára ellenük. Bár elméletileg ismerték a szabályokat, a játék közben azért akadtak kérdéses helyzetek.

„Mi kellőképpen tudatlanok voltunk, és azt hiszem, ezt ki is használták. Ha a Győr egy vadonatúj dologgal állt elő, hajszálnyi fogódzónk sem volt” – mondta a kanizsaiak edzője.

1992-től már japán segítséggel is készültek, egy önkéntes szolgálat (JOCV) küldött Magyarországra fiatalokat, akik közül több ügyes baseballos volt. Nagykanizsán is többen megfordultak, lakást kaptak, a kezdeti időszakban Kojcsi Jamada (Yamada Koichi) adott lendületet az Antsnek.

„Ők nem rutinrókák voltak, keresték a kihívásokat, a rossz körülményekkel nem törődtek. A gyerekek közt népszerűsítették a baseballt és segítették a felnőttek edzését. Sportkultúrát hoztak, megtanították az alapmozgásokat és a játék minden elemét, egy idő után pedig mi is rendelkeztünk az ő ismeretanyagukkal” – mondta Gondi.

A baseball a Dunántúlt hódította meg, többek között Kaposváron, Nemesvámoson, Siófokon, Ajkán, Győrben indultak klubok, a Dunától keletre viszont nem sok egyesületet alapítottak. Eleinte még csak bemutatómeccseket játszottak egymással a csapatok, majd 1992-től beindult a magyar bajnokság.

Kezdetben még voltak engedmények, a legtöbb csapatnak nem volt szabványos pályája, leggyakrabban futballpályákra kényszerültek, ahol dobódombot és védőhálót sem lehetett építeni. Az Ants otthonát egy volt honvédségi területen, a Thúry SE pályáján tartották, itt alakítottak ki szabványos pályát, ami aztán nemzetközi versenyeknek is otthont adott.

A baseballosok utcai jelenléte még szokatlan volt, többször kerültek furcsa helyzetekbe. Gondi idézte fel, hogy egy budapesti meccsükre menet az egyendzsekik és baseballütők miatt szkinhedcsoportnak nézték őket a rendőrök, akik azt hitték, hogy egy menekültszállás felé tartanak.

Az Ants néhány év alatt a legjobb magyar csapattá vált, egyre feljebb lépkedett a bajnokságban, majd 1996-ban meg is nyerte azt, ahogy a Magyar Kupát is. Később még négy bajnoki cím és hat kupagyőzelem lett Kanizsáé, ami a nemzetközi sorozatokba is bekapcsolódott. Az egyik csúcsév 2000 volt, amikor az A kategóriás KEK-ben 7. lett a csapat, majd 2002 lett a legszebb szezon. Az Ants bajnokságot és kupát is nyert, a hazai pályán rendezett BEK-en harmadik lett, miközben a 12 csapatos Interligát is megnyerte. Kis időeltolódással a női szoftballcsapat is az egyik legerősebb klubbá vált itthon. „Zászlóshajók voltunk, mikor dübörgött a baseball” – mondta az edző.

A kanizsiak egyre több válogatott játékost adtak, sőt B kategóriás Eb-t is rendeztek, persze ők is egyre több nemzetközi versenyen vettek részt. Sok felejthetetlen élményt szereztek.

„Splitben játszottunk egy tornán. Egyszer csak berohant valaki, és horvátul kiabálni kezdett. Utána mindenki lerohant a pályáról, nem tudtuk, mi történt. Később derült ki, hogy Goran Ivanisevic az utolsó pontjaiért játszott a wimbledoni döntőben, mindenki őt akarta látni. Később ott voltunk Ivanisevic diadalmenetén is, ekkor találkoztunk az NBA-sztár Toni Kukoccsal is egy McDonald's-ban. Egy zágrábi meccsünk is elég érdekesen alakult, a Dinamo Zagreb futballcsapatának meccséhez igazították, úgy alakult, hogy több ezer fanatikus megállt minket nézni. Söröztek, üvöltöttek, totál berezeltünk, hogy ki menjünk-e menni vagy sem, mert laposra vertük a horvát csapatot. A meccs felénél annyira felháborodott a közönség a Zágráb tehetetlenségén, hogy sörösüvegek és egyebek repültek be a pályára, több mint 15 percig állt aztán a meccs. Elindulni is féltünk” – idézte fel Gondi.

A kanizsai baseball lendülete a kétezres évek közepéig tartott, ezután leszállóágba került. A csapatból sok játékos távozott, az erősnek számító Bundesligába és Csehországba is adott baseballost az Ants, de páran abba is hagyták a sportot, az utánpótlás pedig már nem volt olyan erős. A szövetség sem volt a legjobb állapotban, és míg a 90-es évek közepén szinte maguktól jelentkeztek a szponzorok, később már egyre nehezebb volt támogatókat találni. A Thúry SE pályája is szép lassan lepusztult, de a sportág még életben van, Kanizsán a női szoftballosok viszik tovább a hagyományokat.

(Borítókép: Baseball-pálya Nagykanizsán 2019. január 24-én. Fotó: Bődey János / Index)