Jenő
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

4 milliárd megy a Puskás-múzeumra, mennyi jut belőle Felcsútra?

6642727696477044567 HUSZ8791
2019.04.09. 18:32

A pénteki Magyar Közlöny szerint a kormány 3,9 milliárd forintot biztosított az új Puskás Ferenc Stadion részét képező Puskás Kiállítási Központ megvalósítására, ám Orbán Viktor 2011-es nyilatkozata alapján még abban sem lehetünk biztosak, hogy a Puskás Aréna múzeumában láthatók lesznek-e a leghíresebb magyar relikviái. Amikor annak idején Felcsútra került Puskás hagyatéka, ezt mondta a miniszterelnök a gyűjtemény majdani új Puskásban való elhelyezésének lehetőségéről:

Az majd egy nagy vita lesz, gondolom én, hogy a Puskás-hagyatéknak van-e olyan darabja, amelyet egy reprezentatív új Puskás-stadion kiállítótermébe kell elhelyezni, és akkor milyen föltételek mellett fogjuk ezt kölcsönadni. Ez majd egy külön tárgyalássorozat eredménye lesz ha eljön az idő.

A pénteken közölt kormányrendelet által biztosított források „a szükséges kiállítástervezési, kiállítási eszközök beszerzésére irányuló, valamint belsőépítészeti és kiállításkivitelezési feladatok ellátására" szolgálnak.

A Puskás életét, illetve az Aranycsapat történetét bemutató projekt megvalósításával a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt bízta meg a kormányzat, azt a Schmidt Mária vezette  szervezetet, amely az 56-os emlékév kapcsán 2016-ban 13,5 milliárd forintot próbált meg elkölteni, jelentős sikerrel.

A Puskás-múzeum kialakítására fordítandó összeg nagysága is igényel némi magyarázatot. Különösen, hogy a múzeum kialakítása részét képezte az új stadion építésére kiírt pályázatnak.

A jelek szerint azonban a bruttó 200 milliárdos szerződésbe foglalt munkákon felül kell még pár milliárdnyi beruházás, hogy a múzeum és a kiállítás tényleg világszínvonalú legyen. A célra fordítandó 3,9 milliárd forint első pillantásra húzósnak tűnhet, ám a projektet felügyelő Fürjes Balázs kormánybiztos a Digi Sport Reggeli Start című műsorának keddi adásában mindenkit megnyugtatott arról, hogy az összeg valójában közepes árat takar.

Én hiszek abban, hogy ahogy a stadion, úgy ez is egy közepes árszínvonalú múzeumnak mondható majd el

– válaszolta az ár nagyságát firtató kérdésre Fürjes a műsorban.

Vegyük észre, hogy a megfogalmazás a kormánybiztos profizmusának megfelelően erősen dodonaira sikerült: azaz a múzeum is annyira lesz közepes árú, mint a stadion.

Az ár drágaságához vagy olcsóságához hasonlóan nehezen megválaszolható, de talán még annál is égetőbb kérdés, hogy mi lesz a felcsúti Puskás Ferenc Látogatóközponttal, ha a hagyaték felkerül Pestre? És mi lesz a plusz 3,9 milliárdos Puskás Kiállítási Központtal, ha Orbán Viktor úgy dönt, hogy mégsem adja kölcsön az ereklyéket? Különös tekintettel arra, hogy Puskás öröksége mellett a fél Aranycsapat relikviái is Felcsútra kerültek az utóbbi években.

Bortókép: Az épülő Puskás Aréna a helyszínbejárás napján, 2019. április 2-án. Fotó: Huszti István / Index