Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Trump életveszélybe sodorta a kubai baseballozókat

GettyImages-516972558
2019.04.09. 20:55

A kubai sportolók számára sokáig egyetlen út létezett a profi sport felé: veszélyes utakon át megszökni hazájukból, az esetek többségében a kubai nemzetiségüket feladva. Ezen próbált meg segíteni Barack Obama kormánya, legalábbis a baseballozók esetében, amikor több, Kuba felé nyitást jelentő intézkedés között lehetővé tették, hogy az MLB, vagyis a profi baseball-liga és Kuba külön megállapodásával a kubai sportolók gond nélkül Amerikába igazolhassanak.

Hétfőn ezt az utat törölte el Donald Trump kormánya, amely épp szisztematikusan leépíti a kubai kapcsolatokban az elmúlt években elért lazításokat. A döntést napokkal azután jelentették be, hogy az MLB közölte annak a 34 kubai játékosnak a listáját, akik szabadon szerződhettek volna az MLB csapataihoz – természetesen a liga nemzetközi igazolási szabályait betartva.

A Trump kormány döntése után az MLB alelnöke, Michael Teevan csalódását fejezte ki, hiszen a korábbi megállapodás pont, hogy az emberkereskedelem elleni harc része volt, míg azzal, hogy Trumpék ismét nehezítettek a kubai játékosok Amerikába jutásán, az emberkereskedők kedvére tettek.

Trump az elmúlt időszakban csökkentette a diplomáciai képviselet létszámát Havannában, illetve több olyan szankcióval is sújtotta Venezuelát, ami közvetve Kubára is hatással volt, amiért a gyanú szerint akár több tízezer kubai ügynök is tevékenykedhet Venezuelában Nicolás Maduro hatalmának megtartása érdekében.