Az erdélyi magyar lány, aki megtörheti a kínaiak uralmát

Akarok én is egy olyat, ami Hunor nyakában van, így kezdődött.

Mondatának nyomatékot is adott mutatóujjával a világranglistán legjobb európaiként 17. helyen álló Szőcs Bernadette, aki értelemszerűen Romániában is a legjobb játékos.

Egy csillogó érem volt a két évvel idősebb testvére nyakában, az keltette fel az érdeklődését. Hunor kezdett el előbb pingpongozni, és a tehetsége gyorsan ki is derült, amiről az érem tanúskodott. A húga is gyorsan megszerette a játékot, és kiskoruktól egymásra voltak utalva. Ma is elválaszthatatlanok, csak most már Brémában élnek és edzenek, nem Romániában.

Hunor hat éve játszik a Werderben, stabil top100-as játékos, Magyarországnak nincs ilyen előkelően jegyzett játékosa pillanatnyilag. A legfrissebb rangsorban a 82., egy jobb román van nála, Ovidiu, akivel párosozik a húga.

A német klub nagyvonalúan nem gördített akadályt az elé, hogy nemcsak Hunort, hanem a testvérét is leigazolják, igaz szavaztak róla a játékosok, hiszen csak férfiak vannak. Cristian Tamas, a klub egyik edzője és Szőcs ugyan a francia bajnokságban játszik (a Lille Metropol a csapata), oda csak a meccsekre utazik. Addig pedig élvezi annak az előnyeit, hogy folyamatosan férfiakkal játszik, akik sokkal gyorsabbak és keményebbek, mint a nők, erősebben ütnek, ő ettől pedig jelentős fejlődésen megy és ment át.

Amikor Hunor a besztercei sportiskolába került, 10 éves húga oda is követhette. A testvérpár édesapja, Szőcs János zenész, aki azt szerette volna, ha zenei pályára mennek a gyerekei is. Erre most mindketten nagy nevetéssel mondták, dehogy bánták meg, hogy nem a hegedűt vagy a zongorát választották. A szüleik mindent megadtak azért, anyagi áldozatot is hoztak, hogy a legjobbak legyenek. És amúgy is, a pingpongnak is van zenéje.

„Nem volt könnyű, el tetszik ezt képzelni, ugye. Kicsi voltam, amikor elszakadtam a családomtól, csak hétvégén jártam haza. Csak fiúk voltak, csajok sehol. 80 kilométerre voltam tőlük.

Nem tudtam románul, otthon, oviban, az iskolában természetesen magyarul beszéltünk. Ha írunk egymásnak Hunival, a mai napig a magyart használjuk. Bozga bácsira bíztak, ő tanítgatott a nyelvre, mert tudott egy kicsit magyarul.

Gheorghe Bozga a házi feladatomba is besegített, ha elakadtam. És persze tanítgatott pingpongozni is, és nagyon hálás vagyok a türelméért. Ebben az olimpiai központban rajtam kívül csak fiúk voltak, mert a lányoknak az ország másik felében hoztak létre egy ugyanilyen központot, de sokkal könnyebb a szülőknek látogatni bennünket, vagy hazavinni. Rosszaságban meg elevenségben amúgy felvettem a versenyt a fiúkkal, nem kellett engem félteni” – mondta nevetve.

Bernadette a korosztályos versenyeken jól játszott, már 11 évesen benevezték a 13 évesek közé a serdülők Európa-bajnokságára. 14 évesen már felnőtt válogatott lett. Megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, az érmei, kupái elfoglaltak egy teljes szobát, most pedig már ki is nőtték a lakásukat. Néhány érmet tart csak magánál, a legfontosabbakat, minden mást a szülei őriznek Marosvásárhelyen. Igazi látványosság a régi, gyerekkori szobája. A Top16-ért kapott trófea persze vele van, a legnagyobb egyéni siker miatt szereti saját maga közelében tudni.

Egy kicsit már az járt a fejében, hogy legyőzi a spanyol Sara Ramirezt, beleképzelte magát az ötkarikás versenybe, amikor hullámvölgybe került. A rivális sorra ütötte a pontokat, neki pedig hirtelen elúsztak az ötkarikás álmai.

Rióban már ott volt, de nem teljes értékű harcosként, mert a két idősebb román játékos, Szamara és Dodean játszhatott egyéniben, neki pedig a csapatban jutott csak hely, hiszen akkor még csak a 78. helyen állt a világranglistán. Dél-Korea ellen így is bevetették a románok, közel is állt ahhoz, hogy meglepetést okozzon, de végül alulmaradt, a döntő szettben Seo nyert.

Azóta már lehagyta a csapattársait a rangsorban, és ahogy utaltunk rá a cikk elején, már mindenki mást is. Az osztrák Sofia Polcakova volt sokáig előtte, de áprilistól már ő a földrész legjobbja, tizenhatan Ázsiából megelőzik, az első öt helyen kínaiak és egy tajvani állnak, őket három japán követi.

Amikor véletlenül a 18. pozíciót emlegettem, a nem tetsző tekintetből le lehetett szűrni, hogy eggyel tévesztettem, és újra felemelte az ujját. A magyarázat: egy pozícióért is nagyon sokat kell szenvedni. Megfogadta, ha a 15. helyen lesz, ismét kiposztolja az Instagramra. Bár neki ennél is merészebb tervei vannak, megcélozza a legjobb tízet.

Ő már nem nézi a pontokat, mennyit kell védenie, gyakorta megteszi helyette a testvére.

Miután elszakadt a bicepszében egy izomrost, orvostól orvosig járt, és mindegyik arca gondterhelt lett. Volt, aki a műtét felé hajlott, volt, aki inkább a gyógytornában látta a megoldást, de olyan nem volt, aki azt mondta volna, hogy félévnél kevesebbet kell kihagynia. Sőt, páran úgy látták, igazából az élsportra alkalmatlan a felkarja.

Egy görög specialista gyógyította meg, már 4 hónap után egyre inkább rendbe jött. A lelkére kötötte a doktor, ha azóta minimális fájdalmat is érez a bicepszében, jobban jár, ha gyorsan befejezi az edzést, ne erőltesse semmiképp. Ne kockáztasson meg azzal egy újabb szakadást, mert az végzetes lehet.

„Megfogadtam, odafigyelek magamra, inkább pihenek, ha valami nem stimmel. Néha tudni kell, hogy nem szabad feszíteni a húrt, az izmomat.”

Fontos hatással volt még a fejlődésére egy ázsiai edzőtábor, ahol a korábbi klasszis svéd Jörgen Persson csapatába került. Akkor nem pontokra, hanem időre játszottak, ami a gyorsaságot még jobban kihozza. Tőle kapott egy nagy lökést az önbizalma, mert amikor meglátta a játékát, nem csak dicsérte.

„Nem félt elmondani, ha valami nem ment jól. Meghatározó volt ez a szingapúri időszak, ahol óhatatlanul versenyeztünk is. Akkor beletettem az agyamba, hogy milyen jó lehetek. Mert önbizalom nélkül nem megy ez a sportág sem. Az agresszivitás, az akaratosság jellemző rám, de csak az asztal mellett. Szeretek gyorsítani, hogy pontot nyerjek.”

Amikor szóba hoztam a tavalyi top16-ot, és hogy a hetedik kiemelt pozíciójából nyerte meg, azt tette hozzá azonnal, hogy még csak játszmát sem veszített. Annak ugyanis különös jelentősége van. Idén a döntőig minden jól ment, a finálé nem sikerült.

Románia az előző Európa-bajnokságon a legjobb csapat volt a nők között.

„Nagy élmény volt megnyerni az aranyat. Csapatban mindig különleges, mert nemcsak magamért, hanem a többiekért is játszom.

Nagyon büszkék arra Romániában, hogy nincs Kínából honosított játékos. Hogy mi Romániában játszunk, az nem rajtunk múlott. Mi kicsik vagyunk ahhoz, hogy megváltoztassuk a történelmet. Ahol születtünk, ott próbáltunk előre jutni.

Tudom, írtak egyszer arról, hogy a norvégok is szerettek volna, de én Erdélyben mindig nagyon jól érzem magam.”

Asztaliteniszben nagyon szigorúak az országváltás szabályai, öt évet kell kihagynia annak, aki ezzel próbálkozik, vagyis egy teljes pályafutás legalább harmadát, ami anyagilag is gyötrő a játékhiány mellett.

Kézenfekvő kérdés, vegyes párosban miért nem együtt versenyeznek? Mert akkor családban maradhatna a siker. Az ok nagyon egyszerű és prózai: összevesznének.

„Próbáltuk, nem ment olyan jól. Együtt nőttünk fel, együtt lakunk Brémában is, szeretjük egymást, de többet is engedünk meg magunknak, mint ha egy másik partner lenne mellettünk. A játék hevében elég egy szerencsétlen, félreértésre okot adó szó.”

Szőcsöt most azon kevesek közé sorolják, akik képesek lehetnek megtörni az ázsiai egyeduralmat. Akár már most a világbajnokságon, a Hungexpón, akár az olimpián. A 2010-es ifjúsági olimpián játszott már éremért, de a későbbi döntős Siyun Li legyőzte.

A januári budapesti versenyen a későbbi Csen Menggel a nyolc között csapott össze, senki nem volt olyan közel hozzá, de az első két játszma sikere után nem tudta megnyerni a meccset. Itt egy videó róla, hogyan játszik. Tóth Krisztina úgy jellemezte, mindenbe beleüt.

„Mondják, mondják, hallom én is. Hát ha jól mondják. Legyen igazuk, és sikerüljön nekem. Magasra tettem a lécet a világranglistán elfoglalt helyemmel, de azért még vannak jó néhányan előttem. Ettől persze mindent meg szeretnék nyerni, Budapesten pedig hagyományosan jól is szoktam játszani, a szüleim is jönnek Erdélyből.

Ebben a sportágban ehhez az ázsiai versenyzőket kell legyőzni, ezt mindenki tudja. Szép feladat, és én nem hátrálok. Mindenki tudja, hogy nehéz, de nincs olyan sportág, amelyikben olcsón vagy könnyen adnak valamit.

Nem hiszek abban, hogy Ázsiában kell ahhoz születni, hogy a legjobb legyél.”

(Borítókép: Szőcs Bernadette. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)