Szívműtéte miatt kihagyja a szezont Molnár Péter világbajnok kajakos

2019.04.27. 09:50

Születési rendellenesség miatti szívműtéten esett át a világ- és Európa-bajnok kajakos, Molnár Péter. A 33 éves klasszis emiatt kihagyja az idei szezont, így az augusztusi, szegedi világbajnokságot is.

Nyolc hónapos koromban vették észre ezt a születési rendellenességet. Az egyik szívbillentyűm nem zárt rendesen, a vérnek egy kis százaléka visszaszivárgott, ez plusz terhelést adott a szívemnek és a szervezetemnek. Az állandó terhelés alatt ez folyamatosan növekedett, ezért tavaly úgy döntöttünk az orvosokkal, hogy eljött az ideje a műtétnek

– mondta Molnár.

Az 500 méteres négyessel tavaly vb- és Eb-bronzot nyert magyar versenyző ugyanakkor elmondta, nem életmentő, hanem megelőző beavatkozásról van szó, amelyen át kellett esnie, hogy jövőre fizikálisan és mentálisan is tökéletes állapotban küzdhessen meg az olimpiai éremért.

Az operáció március 14-én történt, a sportoló öt héttel később már kocoghatott, és ha minden rendben halad, május elején elkezdheti a fizikoterápiás kezeléseket, a rehabilitációs gyakorlatokat, a kis súlyokkal való edzést.