Drámai küzdelemben ezüstérmes a férfi kardcsapat

23E68F24-5725-4697-8AE2-E3B77B389957
2019.07.21. 20:10 Módosítva: 2019.07.21. 21:06

A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállításban vívó magyar válogatott az olaszok legyőzésével jutott be a férfi kardcsapatok versenyének döntőjébe a budapesti vívó-világbajnokságon. A magyarok 45:38-ra győzték le a 2018-as torna ezüstérmesének csapatát. A döntőben a kétszeres címvédő dél-koreai válogatott várt a magyarokra.

A drámai küzdelmet hozó, és végül egyetlen tussal elvesztett döntő után a magyar válogatott ezüstérmes lett, míg a 45:44-es győzelmet arató koreai válogatott megvédte világbajnoki aranyérmét.

Nem számított a legjobb előjelnek, hogy döntőbeli ellenfelünk a másik elődöntőben 45:22-es arányú győzelmet aratva verte tönkre az előzetesen sokra tartott németeket (a német csapat magyar szálairól itt olvashat).

A reménykedést magyar oldalon leginkább a hazai közönség erejébe vetett hit táplálta, a csapat nevében beszélő Decsi Tamás nagyon visszafogottan nyilatkozott a döntő megnyerésének lehetőségéről a Nemzeti Sportnak.

Nem kérdés az, hogy most jelenleg Korea a világ legerősebb csapata

– nyilatkozta az olaszok elleni győztes vb-elődöntő után csereként beszálló kardozó, amikor a döntőben a magyarokra váró ellenfélről kérdezték, majd így folytatta:  

65804CE7-20CA-4938-A28F-E5D636386081
Fotó: Szilágyi Anna / Index

„Azon vagyunk, azon dolgozunk, hogy a tokiói olimpián olyan ellenfélként álljunk fel, hogy az aranyra is esélyünk legyen. Jó főpróbája lesz ez a világbajnoki döntő annak, hogy Koreát adott esetben legyőzzük. És ha a hazai közönség így buzdít minket, akkor semmi sem lehetetlen.”

A döntő:

  • 1. asszó Szatmári András–Oh Sznag Uk 5:4 (5:4)

A fordulatosan alakuló első asszóban Szatmári lélektaninál nagyon fontos, egytalálatos előnyhöz juttatta a magyar válogatottat.

  • 2. asszó Szilágyi Áron–Gu Bong Il 7:10 (2:6)

A saját bevallása szerint pályafutása talán legnehezebb időszakát élő olimpiai bajnok kardozónak csak felvillanásai voltak koreai ellenfelével szemben, olykor szinte tanácstalannak tűnt az asszó elvesztése közben. 

  • 3. asszó: Gémesi Csanád–Ha Van Szol 15:12 (8:2)

Gémesi káprázatos kezdéssel 3:0-ás előnyre tett szert a világranglista 14. helyén álló Szol ellen, ezzel kiegyenlítette az összesített állást. A vezetést viszont ekkor még nem tudta átvenni a magyar válogatott, ám a koreai fellángolás után ez is megtörtént, Gémesi egy újabb 3-0-s sorozatának segítségével.

  • 4. asszó: Szatmári András–Gu Bong Il 20-18 (5-6)

Sok videózás és vita közepette egy fordulatos asszóban a koreai csapat egy tust faragott hátrányából.

  • 5. asszó: Gémesi Csanád–Oh Szang Uk 22:25 (2:7)

Sajnos ebben az asszóban Gémesi minden igyekezete ellenére kiütközött a két vívó közti 33 világranglista-helyezés alapján várt különbség. A nagy arányú vereséggel az ellenfél összetettben is átvette a vezetést, méghozzá három tussal.

  • 6. asszó: SZILÁGYI ÁRON–KIM DZSUN HO 27:30 (5:5)

A vitás esetek miatt szinte teljesen töredezett asszóban több alkalommal sem volt szerencsénk az utólag meghozott döntésekkel, a közönség egyre hangosabb tiltakozása közepette döntetlenre végeztek a felek, ami az előnyben lévő koreai válogatott számára volt kedvezőbb eredmény.

  • 7 . asszó: Decsi Tamás–Gu Bong Il 31:35 (4:5)

Gu kezdett két gyors tussal, ám Decsi gyorsan válaszolt szintén kettővel, sőt pár pillanattal később, 31:33-nál egy tust hozott is a hátrányon. Végül azonban a jobban hajrázó koreai elvitte az asszót 5:4-re, ezzel 4 tusra növelve a magyarok hátrányát.

  • 8. asszó: Szatmári András–Kim Dzsun Ho 37:40 (6:5)

Három koreai tussal kezdődött az asszó, elúszni látszottak az utolsó remények is, ám Szatmári fantasztikus vívással megfordította az asszó állását, és 37:39-nél két találatra hozta a magyar válogatottat. Ekkor Ho egy egylámpás tussal befejezte az asszót, így az utolsóként pástra lépő Szilágyi Áronnak 3 tusnyi hátrányt kellett volna valahogy ledolgoznia.

  • 9. asszó: Szilágyi Áron–Oh Szang Uk 44:45 (7:5)

Szilágyi fantasztikus vívással tusról tusra hozta egyre közelebb csapatát az ellenfélhez, és végül 41:41-nél a magyar válogatott utolérte Koreát. Hogy aztán két újabb Szilágyi-tussal már a magyar válogatott vezessen összetettben 43-41-re. Egy kevésbé és egy jobban vitatott tus után azonban ismét döntetlen volt az állás (43:43), majd 44:44-nél is.

A lehető legkisebb különbséggel, egyetlen tussal dőlt el tehát a világbajnoki döntő. Ezt Uk szerezte, így hiába Szilágyi Áron egészen rendkívüli feltámadása, Dél-Korea 45:44-re legyőzte a magyarokat, és megvédte világbajnoki elsőségét. A közönség által hangosan ünnepelt hazai csapat pedig ezüstérmet nyert a budapesti vb-n.

(Borítókép: Szilágyi Anna / Index)