István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Adókedvezményekkel csinálnának nemzetközi sportközpontot Budapestből

2019.08.12. 15:27

Újabb terültet talált a kormány, amiben még lehet erősíteni Magyarország, azon belül is Budapest jelentőségét a sportvilágban, és a nemzetközi sportesemények után a nemzetközi sportszövetségeket is a magyar fővárosba csábítanák, méghozzá tömegével, derül ki a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György cikkéből.

A kormányhoz közel álló Szöllősi arról ír, hogy a Marius L. Vizer által vezetett Nemzetközi Dzsúdószövetség (IJF) lehet az első nemzetközi sportszövetség, ami hivatalosan is Budapestre teszi át a székhelyét azok után, hogy az IJF egy ideje már budapesti irodából működik.

Ahhoz, hogy több sportszövetség is áttegye a székhelyét (jellemzően) a svájci Lausanne-ból, a kormány hajlandó lesz jelentős adókedvezményeket is biztosítani, vagyis kész az adókedvezmények területén is versenyre kelni a vetélytársakkal.

Ez egyébként a második lépcső lenne a projektben, az első pedig már le is zajlott, miután korábban elfogadtak egy törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a magyarországi székhelyű nemzetközi sportszervezetek alkalmazottai választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást, azaz az ekhót.