Abszolút nem elégedett a szövetségi kapitány az öttusa-vb női eredményeivel

2019.09.06. 20:50

Kovács Sarolta a 13. helyen végzett a hagyományos versenyben a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon, írja az MTI. Alekszejev Tamara 25., a döntő harmadik magyar résztvevője, Gulyás Michelle pedig 27. lett. Csapatban a magyarok az ötödik helyen végeztek.

A fináléba jutott 36 versenyző már csütörtökön túlesett a körvíváson, így péntekre az úszás, a bónuszvívás, a lovaglás és a kombinált szám maradt.

Előző nap a 2016-ban vb-győztes Kovács 11. volt azzal, hogy a Ludovika Arénában 19 győzelmet aratott és 16 vereséget szenvedett. Péntek kora délután a Kincsem Parkban kialakított öttusastadion hatpályás mobilmedencéjében 2:08.62 perccel a negyedik időt úszta. Ezután a bónuszvívásban két ellenfelét győzte le, ezzel két pluszpontot szerzett és két szám után a hetedik helyen állt.

1669203B-CF31-4402-88D4-39E041ACED42
Fotó: Szilágyi Anna / Index

A bónuszban a körvívás végeredménye alapján fordított sorrendben léptek pástra a versenyzők: a győztes maradt a páston, és így haladtak az első helyezettig.

Kovács a lovaspályán hibátlanul ment végig a nyeregben, viszont négy másodperces időtúllépésért négy pontot vontak le tőle a maximális 300-ból. Remek teljesítményével összesítésben egy helyet léphetett előre. A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban a lőállásban nem töltött sok időt, azaz egy-két hibával teljesítette sorozatait, de a felzárkózók közül a táv vége felé többen elé kerültek.

Sokat kell fejlődnöm futásban, mert szó szerint elszaladt mellettem a mezőny. Nagyon elfáradtam. Tegnap a vívásban nagyon görcsös voltam, mert bizonyítani akartam. Pozitívum, és nagyon örülök annak, hogy a lövészetem a selejtezőben és a döntőben is jól sikerült

– mondta Kovács.

9200DFF7-F9B2-47AD-9A5A-B75FDDC131F8
Fotó: Szilágyi Anna / Index

Alekszejev Tamara ezúttal a pástokon nem volt olyan magabiztos: 18 ellenfelét győzte le, 17-től kapott ki, ezzel 16. volt. Az úszás sem ment neki jól, közel nyolc másodperccel teljesítette lassabban a 200 métert, mint a szerdai selejtezőben. A bónuszban ő is két pontot szerzett, és a lovaglás előtt 22. volt. A harmadik számban két akadálynál akadt kisebb gondja, emellé jött három másodperc időtúllépés, így 282 ponttal zárt. A kombinált szám előtt 23. volt, amihez képest két helyet csúszott vissza a zárószámban.

Egy hete még azt sem tudtam, hogy egyáltalán indulhatok a világbajnokságon... Most boldogabb vagyok, mint a selejtező után, mert a vége jobban sikerült, jobb lett a kombinált szám, a futás és a lövészet is. Az eredmény természetesen nem jó, de legalább részt vehettem egy hazai világbajnokságon.

A még csak 18 éves Gulyás Michelle 9 győzelemmel és 26 vereséggel a 34. helyen fejezte be a vívást, úszásban viszont ötödik lett. Bónuszpontot nem tudott szerezni, így a harmadik számot a 31. helyről várta. Négy akadályveréséért, de szintidőn belüli lovaglásáért 272 pont járt neki, ezzel maradt a 31. Végül négy helyet tudott még javítani a kombinált számban.

Örülök, hogy a gyengén sikerült csütörtöki vívásom után fel tudtam állni, és szép eredménnyel zártam. Amikor kihirdették, hogy Magyarországon lesz a világbajnokság, az volt a célom, hogy rajthoz tudjak állni. Az, hogy egyéni induló lehettem, és a döntőbe is bekerültem, a legnagyobb ajándék volt nekem ebben az évben.

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya abszolút nem volt elégedett a versenyzők teljesítményével. „Kovács Sarolta a vívás alatt elvesztette a kontrollt, ilyen hullámvölgyeket nem lehet megengedni az éremszerzéshez. Illetve annak belefér, aki jó futó, Saci viszont nem az.”

Ennek ellenére reménykedett ugyan egy kisebb bravúrban, de szerinte „Tamara fejben elfáradt a vívásban, nem csoda lett a szerepléséből, hanem szenvedés. Ugyanakkor jól lovagolt és harcos kombinált számot csinált.” A kapitány Gulyás esetében már azzal elégedett volt, hogy döntőbe jutott: „Jól úszott és lovagolt, jó napot csinált, ebből tud építkezni.”

A női hagyományos verseny eredményei egyéniben:

  • Világbajnok: Volha Szilkina (Fehéroroszország) 1368 pont
  • 2. Elena Micheli (Olaszország) 1357
  • 3. Kate French (Nagy-Britannia) 1357
  • ...13. Kovács Sarolta 1309 (vívás: 19 győzelem/16 vereség/2 bónuszpont/216 pont, úszás: 2:08.62 perc/293 pont, lovaglás: 296 pont, lövészet-futás: 13:16.59 perc/504 pont)
  • ...25. Alekszejev Tamara 1263 (18/17/2/210, 2:24.26/262, 282, 13:11.66/509)
  • ...27. Gulyás Michelle 1243 (9/26/0/154, 2:10.73/289, 272, 12:52.82/528)

Eredmények csapatban:

  • Világbajnok: Fehéroroszország (Volha Szilkina, Anasztaszija Prokopenko, Irina Praszjancova) 4007 pont
  • 2. Nagy-Britannia (Kate French, Joanna Muir, Francesca Summers) 3991
  • 3. Németország (Annika Schleu, Rebbeca Langrehr, Janine Kohlmann) 3933
  • ...5. Magyarország (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Gulyás Michelle) 3815