Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt a stadionból kitiltott iráni futballrajongó nő, aki a bíróság előtt felgyújtotta magát

2019.09.10. 17:27 Módosítva: 2019.09.10. 17:42

Egy héttel azután, hogy felgyújtotta magát, belehalt sérüléseibe az iráni futballrajongó nő, akit azért akartak bíróság elé állítani, mert férfinak öltözve próbált meg bejutni egy stadionba. Iránban a nők 1981 óta nem léphetnek be a stadionokba.

A nőt márciusban érték tetten, amikor férfi ruhába öltözve akart szurkolni kedvenc csapata, a teheráni Esteqlal mérkőzésén. Három nap fogda után óvadék ellenében szabadult, írja a BBC.

A csapata kék színeit viselő nő történetét az egész világ követte a #BlueGirl hashtag alatt.  A nő igazi neve nem ismert, csak Saharként hivatkoznak rá.  

blu

A bírósági tárgyalására hat hónapot kellett várnia. A nő megjelent, de mint kiderült, a bíró családi okokra hivatkozva elnapolta az ülést.

A nőnek később vissza kellett mennie a bíróság épületébe, mert otthagyta a mobilját. Ekkor hallotta meg azt, hogy fél évtől akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

A nő ezután a bíróság épülete előtt felgyújtotta magát. Kórházba került, de belehalt égési sérüléseibe.

Iránban 1981-ben tiltották meg a nőknek a futballmeccsek látogatását, de tavaly például átmenetileg feloldották ezt a szabályt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport