Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Nem a játékosokat, a labdát doppingolják

dopping
2019.10.07. 23:57
2017 óta nincs hivatalos magyarázata a profi baseball-ligának (MLB) arra, mitől nőtt meg egyik pillanatról a másikra ugrásszerűen az ütések hossza, a hazafutások száma és a meccsen szerzett pontok mennyisége. A megoldást asztrofizikus is kutatta, az MLB pedig okkal nem tesz semmit: papíron ők járnak a legjobban a javulással, és ehhez szteroidbotrány sem kellett. A három éve makacsul kitartó összeesküvés-elmélet viszont egy elég nagy banánhéjon elcsúszik, és nem ott, hogy ez valójában csak látszólag kedvez a játékosoknak.

Két évvel ezelőtt, a 2017-es profi baseballszezon (MLB) közepén érdekes trendre bukkantak szakírók, akik úgy találták, hogy a 2015-es All-Star-szünettől kezdve váratlanul, és látszólag magyarázat nélkül elkezdett nőni a hazafutások száma. 2017-ben 6105 hazafutással zártak a ligában, ami több mint 400-zal döntötte meg a 2000-es rekordot (5693), amit még a szteroidéra csúcsán, a teljesítménynövelő szerekkel agyonpumpált játékosok értek el.

Ők a főszereplők

Futás: Az a bázisfutó, aki körbefutott a pályán és a harmadik bázisról beszalad a negyedik, hazai bázisra, pontot szerez a csapatának, ez a futás, vagyis run.

Hazafutás: Ha az ütőjátékos a partvonalon belülre, de a kerítésen túl üti a labdát, anélkül hogy a földre pattanna, akkor zavartalanul futhat körbe a bázisokon – ez a hazafutás, vagyis a home run.

Bár egy kutatás – és több játékos, illetve vezetőedző – arra jutott, hogy a 2015-ös gálameccs után játékba került labdák ruganyosabbak, illetve a labdát borító bőrt összetartó varrás mérete is kisebb lett, ami csökkentette ugye a labda légellenállását. Mindezek ellenére az MLB-főnök Rob Manfred végig kitartott 2017-ben amellett, hogy semmi változás nem történt a labdákkal, minden ugyanolyan, mint akár 2015 első felében, vagy előtte.

Manfred tagadása persze nem volt valami meggyőző a tények ismeretében, így sem a baseballközeget magával ragadó láz, sem a háttérben kutatómunkát végző szakemberek nem álltak le.

2018-ban úgy tűnt, hogy fordulat jöhet az ügyben, miután az ESPN/ABC médiavállalat statisztikai aloldala, a FiveThirtyEight egy alaposabb vizsgálat végén arra jutott, hogy igen is jelentős különbség van a 2015-ös szezon első feléig, majd az azután használt labdák között – egy idényben egyébként jellemző, hogy pont a gálameccs miatti szünet után frissítik fel a labdaállományt. A vizsgálatot végzi Rob Arthur úgy találta, hogy a 2015. második felétől játékba került labdák magja eltér a korábbiakétól, és ez magyarázatot adhat, hogy miért repülnek messzebbre, vagyis hogy miért van több hazafutás. Válaszul az MLB is vizsgálatot rendelt el, ami azt mutatta ki, hogy a hazafutások számának növekedése részben a „baseball-labdák aerodinamikai tulajdonságának megváltozása” miatt következett be, és hozzátették, megteszik a szükséges lépéseket az ügyben.

Ez elég furcsa formát öltött, az MLB ugyanis közölte, hogy 395 millió dollárért felvásárolja a labdák kizárólagos beszállítóját és gyártóját, a Rawlings sportszergyártó céget – ezzel pedig csak elmélyítették az összeesküvés-elméleteket, miszerint tényleg valami furcsaság lehet a háttérben a labdákkal.

A matek egyszerű volt:

  • a több hazafutás több pontot eredményez,
  • a több pont látványosabb mérkőzéseket jelent,
  • a látványosabb mérkőzések nagyobb nézőszámot hoznak,
  • az MLB pedig még több reklámpénzt kaszál a nagyobb nézettségnek köszönhetően.

A sort végignézve nem kellett nagy képzelőerő, hogy az ember odaképzelje, az MLB nyilván azért veszi a meg a „furcsa” labdákat gyártó Rawlingsot, hogy saját hatáskörben maradjon minden, és változtatás nélkül gyárthassák a több pontot hozó labdákat. (Hasonló lépésre szánta el magát korábban a japán és a mexikói liga is, ott felvállalták, hogy szándékosan nyúltak a labdához, hogy élvezetesebbé tegyék a meccseket – utóbbi még labdagyártót is hajlandó volt váltani a cél eléréséhez.)

A 2018-as év főleg a felvásárlás körüli elméletek gyártásával telt el (azért a FiveThirtyEight egy röntgensugaras vizsgálatot is elvégzett, hogy rámutasson, valami nem stimmel a labdákkal), hogy aztán 2019-ben újult erővel támadjon fel a labdamanipulálási pletyka – leginkább azért mert már nyár közepén úgy festett, hogy a 2017-ben, az előző rekordot 400 hazafutással megdöntő csúcsot megint 500-zal múlják felül.

Az újabb, irreálisan nagy ugrásra már az MLB-nek is mondania kellett valami konkrétabbat: hosszas, folyamatos és átfogó vizsgálat után úgy találták, hogy a mostani baseball-labdák kisebb légellenállásúak a korábbinál, de fogalmuk sincs, mi okozhatja ezt, de legalább már az MLB tulajdonában van a labdagyártó cég, úgyhogy mindent el tudnak követni azért, hogy helyreálljon a rend. Legalábbis ezt mondják, hiszen a változással pont a saját zsebükből vennének ki pénzt – vallja elég sok játékos, köztük a 2017-es bajnok, nyolcszoros All-Star, illetve 2011-ben főcsoportjában MVP-nek és a legjobb dobójátékosnak (Cy Young-díj) is választott Justin Verlander.

Nem véletlen persze, hogy egy dobójátékos fakadt ki ennyire, hiszen a változás egyedül nekik rossz, nekik viszont nagyon: anélkül, hogy bármiről tehetnének, sokat romlott a statisztikájuk, hiszen egy ugyanúgy, ugyanolyan erővel megdobott labda korábban akár kiesést jelenthetett egy ütőjátékosnak, most viszony ugyanaz az ütés már a lelátón landolhat, anélkül, hogy ebben bármi érdeme lenne az ütőt tartó játékosnak.

Ráadásul a 2017-es és a 2019-es hazafutás-roham bár ugyanúgy a labdák tulajdonságának megváltozására vezethető vissza, valójában eltér abban, hogy 2017-ről 2018-ra, majd 2019-re megint alapvető szinten változtak meg a labdák. Erre az asztrofizikus és sporttudományi doktor, Meredith Wills mutatott rá egy rettentő alapos cikkben, amiben a labdák méretét (milliméteres pontossággal), a varrás magasságát, a legkülső bőrréteg tapadási együtthatóját, a labdák tökéletes gömbalakhoz közelítő arányát, a varráshoz használt fonal vastagságát vetette össze 2000-től kezdve 2019-ig, egyértelműen igazolva, hogy ebben a 20 szezonban legalább hat különböző tulajdonsággal bíró labdaszéria volt jelen az MLB-ben.

Mit mondanak a számok?

Már a március legvégén, 28-én indult MLB-szezon elején kiderült, hogy szinte minden kategóriában rekordot hozhat az idény.

  • Május 1-je előtt, vagyis alig valamivel több, mint egy hónap játék után már két játékos járt 14 hazafutásnál, ez az MLB 116 éves történetében korábban összesen kétszer fordult csak elő, tehát 2019 egyből ráduplázott erre.
  • A trend elég látványosan folytatódott, előbb májusban, majd júniusban, és aztán augusztusban is megdöntötték az egy hónapban ütött legtöbb hazafutás rekordját az MLB-ben.
  • Ez oda vezetett, hogy a korábbi hazafutás-rekord már szeptember 11-én, 18 nappal a szezon vége előtt megdőlt – Jonathan Villar ütötte az idény 6106. hazafutását, új csúcsot hozva. A vége 6770 hazafutás lett, ez 665-tel ment a korábbi csúcs fölé, ami irtózatos, majdnem 11 százalékos növekedés.
  • A 30-ból 15 csapatnál, vagyis a komplett liga felénél megdőlt a csapaton belüli hazafutások rekordja egy szezonra nézve, négy csapat ráadásul korábbi, 267 hazafutásos csapatrekord fölé jutott.
  • Egyéni szinten is csúcsra járatták a szezont, 273 játékos ütött legalább 10 hazafutást (az eddigi rekord 242 volt), 20 fölé 129-en (117), 30 fölé 58-an (47) jutottak.
  • Megdőlt a leghosszabbnak mért ütés rekordja is, Nomar Mazara augusztusban 505 láb, 154 méter hosszú ütése a leghosszabb lett, amióta mérik ezt a statisztikai mutatót.
  • Egy dolog nem változott: az egyéni hazafutás rekordja nem került került veszélybe, nem véletlen.

Itt kanyarodnánk vissza a szteoridérával való összehasonlításra: amíg a szteroid a korábban is erősen, jól ütő játékosokat emelték ki még jobban (akár azzal, hogy elkerülték a sérülést, és több meccset tölthettek a pályán), addig a labdák jelentette hatás a teljes mezőny szintjét megdobják.

Miért fontos ez? Mert minden trend arra mutat, hogy a nézők a látványos, sok pontot hozó támadójátékot kedvelik, ez hozza a nézettséget. Az NFL-ben nagyjából egy évtizede folyamatosan a támadójátékosok javára hoznak szabálymódosításokat, hogy ezzel segítsék elő a több pontot meccsenként, a vízilabdában hosszú ideje téma, hogy hogyan reformálják meg úgy (több góllal) a sportágat, hogy az releváns maradjon a nézők számára, és nyilván a kosárlabdában sem véletlenül vezették be a hárompontost.

Ez az emelkedés pedig csúcsra jár a baseballban: az alábbi ábrán a meccsenkénti hazafutások átlagát mutatjuk az elmúlt 20 szezonból.

Meglepő, de mindez épp hogy rossz a játékosoknak

Csak emlékeztetőül mondjuk, hogy a 11 legnagyobb összegű sportszerződésből 10-et baseballozó kapta, de a top 20-ra nézve sem rossz a baseball 16-os száma. A pénz ész nélkül ömlik részben a helyi tévéhálózatoknak köszönhetően a sportágba – emiatt lehet, hogy tulajdonképpen akciós üzletnek lehetett nevezni azt, amikor idén tavasszal rohamtempóban 1,7 milliárd dollárért hosszabbítottak 22 sztárral, összesen 71 idényre a csapatok.

Ha ők ugyanis nem hosszabbítanak, hanem a szabad piacon várják a csapatok licitjét, sokkal több pénz is gazdát cserélhetett volna – de épp ez a sok pénz az, ami kontraproduktívan hat a jelenlegi helyzetben.

A dobójátékosok fizetése nem nőhet ettől, hiszen az ő teljesítményük éppen, hogy romlik a rengeteg nagy erejű ütéstől, hazafutástól és a minden egyes megszerzett ponttól. De furcsa módon az erőn felül teljesítő ütőjátékosok sem biztos, hogy megkapják a várva várt vagyonokat: azzal, hogy a furcsa tulajdonságokat produkáló labdák mindenki teljesítményét felhúzták, a csapatok nincsenek rászorulva arra, hogy egy-egy kifejezetten jó játékost fizessenek meg, mert jelen állapotban (kis túlzással) szinte mindenki jó, így elég középárat fizetni a középmezőnynek, ők is hozzák a vártnál jobb teljesítményt majd úgyis. Olyannyira, hogy a mostani teljesítmények a valódi szupersztárok értékét és elhomályosítják.

A helyzet annyira elharapódzott, hogy úgy fest, ha a legnagyobb sztárok, akik alulfizetettnek érzik magukat, akár pénzt is veszthetnek, ha a 2019-es szezon végén kiszállnak a szerződésükből, jobb kondíciókat remélve máshol.

2021-ben minden kiderül(het)

A jelen kapcsán az MLB nem sokat tesz látszólag, csak azt ismételgeti, hogy fogalmuk sincs, mi is történhetett a labdákkal. A háttérben viszont azért dolgoznak a megoldáson – a Washington State Egyetem sporttudományi kutatóközpontjában 2017 óta dolgoznak azon, hogy valami megoldást találjanak, és a kutatást vezető Lloyd Smith szerint rá is bukkanhattak erre. De hogy pontosan mire, azt nem részletezte, ezt a baseball-ligára hagyná, csak annyit mondott 2019. augusztus legelején, hogy a kutatás anyaga már az MLB-nél van, és heteken belül nyilvánosságra hozhatják az eredményeket.

Emellett annyit elejtett még, hogy 2021-re kész lehetnek az általuk kidolgozott módszer alapján készülő út labdák, amik minden korábbinál kiegyensúlyozottabb gyártási tulajdonsággal rendelkeznek majd, így kisebb lesz az eltérés labda és labda között.

A végső megoldás valószínűleg a gyártási mód megváltoztatása lesz majd. A baseball-labdák nagyjából 100 éve ugyanúgy készülnek: a mag közepét parafa alkotja, erre vékony gumiborítás kerül, majd jön egy nagyobb gyapjúréteg, amit aztán két összevarrt marhabőrrel rögzítenek. Smithék kutatása alighanem arra jutott, amit a gyártó Rawling is szeretne elérni – engedélyezzék, hogy bizonyos alapanyagokat szintetikus alkotóelemekre váltsanak ki, hogy ezzel minimalizálják a legyártott labdák közötti, főleg az alapanyagra visszavezethető különbségeket.

Egy ponton csúnyán megbukik az elmélet

Az MLB-t, vagyis a baseball-ligát egy nyomós érv mentheti fel a manipulálás gyanúja alól: a több hazafutással papíron a nézőszámot akarnák növelni, az viszont továbbra is esik az MLB-ben, minden igyekezetük ellenére. A szezon első felében 4%-kal esett az átlagos tévés nézettség, elsősorban a nagyobb médiapiacokon szereplő csapatok gyenge tévés teljesítménye miatt.

A helyzet a stadionokba kilátogató nézők esetében sem jobb: sorban ötödik éve esik az meccseket helyszínen megtekintők száma – a 2015-ös csúcshoz képest már 9 százalékkal járnak lejjebb, ami azért jelentős változás, de még rosszabb a helyzet, ah azt nézzük, hogy 2007-ben, tehát bő egy évtizede meccsenként átlagosan 4500-zal többen ültek a lelátókon, mint most. Ez 2430 meccsnél nem elhanyagolható szám,

12 év alatt 11 millió nézőt vesztettek.

A probléma kettős. Egyrészt a baseball nem tudta megfogni a legfiatalabb generációkat, elsősorban az Y-generáció (millennials) ignorálja leglátványosabban az MLB-t, ami azt eredményezi, hogy a négy major sport (baseball, jégkorong, kosárlabda, amerikaifutball) közül messze a baseballé a legmagasabb átlagéletkorú szurkolótábor, ami a jövőre nézve sem vetít előre túl sok jót.

A másik fő elem sok éve jelen van, próbál is tenni ellene az MLB, de egyelőre nem sok sikerrel:

a nézőszám csökkenésének legjelentősebb oka, hogy a mérkőzések egyre hosszabb időre nyúlnak el, és ezekben egyre több az üresjárat.

A baseball sosem volt a thrillerkategóriában a sportok között, lassú, nyugis tempójú időtöltésnek számított mindig is, de mára egy átlagos meccs bruttó ideje 3 óra fölé nőtt, ami irtózatosan sok a nézőknek – akár a helyszínen, akár a tévé előtt ülő szurkolókra gondolunk.

Hogy mi lesz erre a megoldás, az egyelőre nem világos. A csökkenő nézőszám ellenére is nagyon jól kaszálnak a baseballcsapatok, és talán úgy is képesek lesznek túlélni, ha a háromórás meccsek helyett a rövidebb YouTube-összefoglalókkal érik el a fiatalabb közönséget. Csak győzzék minél kompaktabb videókba összevágni a rengeteg pontot, amit a kisebb, áramvonalasabb labdák eredményeznek.

Ne maradjon le semmiről!

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)