Hrutka János lett a hazai footgolf szövetség új elnöke

2019.11.29. 10:18

A  24-szeres válogatott labdarúgó, Hrutka János lett a Magyar Footgolf Szövetség (MFGSZ) új elnöke, írja a szövetség honlapja.

A szövetség csütörtökre közgyűlést hívott össze, amelyen az alapító Gelencsér Gábor lemondott az elnöki pozíciójáról. A közgyűlés az elnökség által támogatott Hrutka Jánost szavazta meg a szervezet új vezetőjének. A volt válogatott labdarúgó – aki a Royal Footgolf Club elnöke is – 2022. március 31-ig lesz a Magyar Footgolf Szövetség vezetője.

„Bízom abban, hogy azon problémák, amik a közelmúlt feszültségeit generálták, azok a közeljövőben megoldódnak. Gondolok itt elsősorban a sportág jogi státuszának tisztázására. Az elnökség összetétele nem változott, a célok sem, a következő két és fél éves ciklusban ezeket szeretnénk végigvinni szorosan együttműködve a nemzetközi szövetséggel. Az első feladat egy decemberi elnökségi ülés összehívása lesz, hogy pontos feladatkiosztással megvalósíthassuk a terveket” – mondta Hrutka a megválasztása után.

Gelencsér Gábor a Nemzetközi Footgolf Szövetség (FIFG) elnöke is, aki a megnövekedett feladatok miatt mondott most le magyar szövetség elnöki pozíciójáról, hogy így teljes erejével a sportág globális fejlődését segíthesse. Azonban a hazai szövetségtől sem szakad el teljesen, miután nagy aránnyal megválasztották elnökségi tagnak.

Az a megtiszteltetés ért tavasszal, hogy megválasztottak a Nemzetközi Footgolf Szövetség elnökévé. A megbízatásom augusztusban lépett életbe és három évig, 2022-ig tart. Ez a feladat pedig teljes embert kíván. Sok sikert kívánok az új elnöknek, tudom, hogy Hrutka János személyében a legjobb helyre került a sportág vezetése

 – indokolta a változás szükségességét Gelencsér.

A Hollandiából indult játék ötvözi a labdarúgást és a golfot, hivatalos golfpályán játsszák, egy-egy szakasz 3-400 méter is lehet, a kilencedik végére a versenyzők 2-3 kilométert is gyalogolnak, és 40-50 rúgást végeznek el. 2010-ben Magyarországon is megrendezték az első hivatalos footgolf versenyt, azóta havi rendszerességgel rendeznek amatőr versenyeket a kisoroszi golfpályán.