8 milliárdból kap környezettudatos sportcsarnokot Rákosmente

IMG 5760
2019.12.04. 14:37 Módosítva: 2019.12.04. 21:41

Teljesen zöld, megújuló energiára épít majd a két éve csúszó, de most már a megvalósulás felé közeledő rákosmentei sportcsarnok, közölte kedden Rákosmente polgármestere, Horváth Tamás. A csarnok építéséről szóló nyilatkozat aláírásakor jelentette be, hogy

a külső megjelenésében is egyedi, környezettudatos, megújuló energiával működő „zöld” épület szervesen illeszkedik majd abba a szabadidős és rekreációs térbe, amelynek része az újjászületett Népkert és a Rákos-patak menti kerékpárút,

vagyis igazi zöld karácsonyi ajándékot kaptak a helyiek.

A XVII. kerületi sportcsarnok szükségességéről még 2016-ban döntöttek, akkor nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá is nyilvánították a projektet, az építkezés viszont csak nem akart elindulni.

Végül 2019 nyarán írták ki a végleges pályázatot, amit a Mészáros Lőrinc tulajdonába tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. és az Építő-és épületkarbantartó Zrt. nyert meg, így a stadionépítés terén állandóan a milliárdok körül legyeskedő ZÁÉV építheti fel az időbeli csúszással együtt komolyabb dráguláson is átesett létesítményt. Az eredetileg 6,5 milliárd forintosra tervezett beruházásra kiírt pályázatot már 8 milliárd forintért nyerték el Mészáros cégei, írta az mfor.hu.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.