Életmentő edző kapott fair play díjat a Fraditól

Harmadszor adták át a Fradi fair play díjakat, melyeket idén Goschi Anna atléta és Karácsonyi Vazul vízilabda utánpótlásedző vehetett át, írja az MTI.

Az Elek Gyula Arénában megtartott csütörtök esti eseményen Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a Ferencváros sokat tesz a sportszerűség népszerűsítéséért, és a hazai sportegyesületek közül elsőként hozta létre fair play bizottságát.

A testület döntése alapján „Az Igazi Zöld-fehér Hős" elismerést Goschi Anna 17 éves atléta vehette át, aki a miskolci ifjúsági országos bajnokágon hármasugrásban harmadik lett, de mivel az ugrását egy méterrel túlmérték, természetesnek érezte, hogy bronzérmét átadja annak a kaposvári versenytársának, akinek az valójában járt volna.

Edzője, Vágóné Solti Mária - aki egyben az atlétikai szakosztály vezetője is - a méltatásában hangsúlyozta, versenyzőiket nemcsak arra nevelik, hogy eredményesek, hanem becsületesek is legyenek. Elmondta, Goschi Anna saját magától döntött úgy, hogy odaadja az érmét annak a társának, aki addig még sohasem állt a dobogón.

Fradi Szív" kategóriában minden évben egy olyan magánszemélyt, céget vagy szervezetet díjaznak, aki vagy amely fontos társadalmi ügyben támogatta a klub törekvéseit. Az elismerést Karácsonyi Vazul, a női vízilabdázók utánpótlásedzője érdemelte ki azzal, hogy az uszodában észrevette, hogy az egyik kislány fuldoklik, mert – mint később kiderült – lenyelte a füldugóját. Nem habozott, azonnal ruhástól beugrott a medencébe és kimentette őt.

Méltatásában Gerendás György szakmai igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy vele több évtized alatt nem fordult elő hasonló eset, Karácsonyi Vazul pedig még csak három hete volt edző a Fradinál, mégis nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is tudta, hogyan kell életet menteni.

A díjakat a több száz ifjú ferencvárosi sportoló jelenlétében megtartott gálán Vágóné Solti Mária és Méry Katalin, a Telekom ügyfélszolgálati igazgatója, illetve Gerendás György adta át.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59