Két magyar arany, egy ezüst a harmadik teqball vb-n

Egyéniben és párosban is aranyérmet szereztek a magyarok a Budapesten megrendezett harmadik teqball-világbajnokságon, vegyes párosban pedig ezüstéremig jutott a magyar duó.

Az első magyar siker Blázsovics Ádám nevéhez kötődött, aki szombaton a Hungexpón egyéniben szerzett világbajnoki címet, miután két sima szettben legyőzte a tavaly harmadik helyen végző lengyel Adrian Duszakot. Vasárnap aztán

  • a most először kiírt vegyes párosban a Bányik Csaba, Janicsek Zsanett kettős ezüstérmes lett,
  • a férfi párosoknál pedig a Blázsovics Ádám - Bányik Csaba duó behúzta a magyarok második aranyérmét is.

A magyarok ellenfele az a montenegrói kettős volt a döntőben, akik éppen ellenük nyerték meg a tavalyi, Reimsben rendezett vb-t, de Blázsovics és Bányik nem jöttek zavarba, az első szettben 20-9–re simázták le az ellenfelüket. A második szett aztán jóval szorosabbra sikerült, de hiába vezetett a montenegrói duó, a két magyar játékos visszakapaszkodott, 20-18–ra nyert, és világbajnok lett.

Vasárnap a vb-küzdelmek mellett egy rövid bemutatóra is jutott idő. Itt az Aranylabdás brazil Ronaldinho mellett a világ- és Európa-bajnok, BL-győztes Carles Puyol, az egyaránt Eb-ezüstérmes portugál Nuno Gomes és Simao Sabrosa, valamint a világbajnoki ezüstérmes francia William Gallas mutatta meg tudását a közönségnek.

A sportág harmadik világbajnokságán összesen 150 ezer dollárt osztottak ki a legjobb helyezést elérő versenyzők között.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34