Elkezdődött a 15 milliárdos nagykanizsai sportcsarnok építése

nagykanizsa-sportcsarnok-1
2019.12.12. 14:39

A kivitelezői szerződés csütörtöki aláírásával és a munkaterület átadásával megkezdődött Nagykanizsán a Modern városok program (MVP) keretében megvalósuló multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építése, írja az MTI.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerint évtizedes álom az ország 19. legnagyobb városának, hogy a csapat- és teremsportok igényeit kiszolgáló csarnok épüljön.

A Modern városok program keretében, állami forrásból, mintegy 15 milliárd forintért megvalósuló beruházás értéke  másfélszerese a város éves költségvetésének

– mondta az államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Ugyanakkor Cseresnyés attól tart, hogy a Dunántúlon egyedül Nagykanizsára tervezett velodrom, vagyis a most épülő csarnokhoz kapcsolódó kerékpáros fedett körpálya esetleg mégsem valósul meg, ha a nagykanizsai közgyűlésben többségbe került ellenzéki pártok leszavazzák ezt a beruházást. Szerinte ennek a megépítése nem csak a kerékpáros sportág miatt, hanem üzleti szempontból is érdeke lenne a városnak. Hasonlóan vélekedett a ferences kolostor szintén MVP-s forrásból tervezett felújításáról, valamint egy új, versenysportra is alkalmas uszoda építésének esetleges meghiúsulásáról.

Nagykanizsa fideszes polgármestere, Balogh László arról beszélt, hogy október 4-én jelent meg a kormányhatározat arról, hogy a korábban tervezett összeget az állam kiegészíti, így összesen mintegy 15 milliárd forintból épülhet meg a nagykanizsai sport- és rendezvénycsarnok.

A megemelt összegről a támogatói okirat módosítását szerdán aláírták, így csütörtökön a ZÁÉV Zrt.-vel aláírták a kivitelezői szerződést.

Peresztegi Imre, a ZÁÉV vezérigazgatója elmondta, hogy a szerződés aláírásával és a munkaterület átvételével elkezdődött a kivitelezés. A teljes felszereltséggel és használatba vételi engedéllyel együtt fővállalkozóként a befejezésre hatszáz napos határideje van a cégnek, vagyis 2021 nyarának végére készülhet el létesítmény.

(Borítókép: A  nagykanizsai sportcsarnok látványterve. Fotó:  Kanizsai fejlesztések)