Dollármilliókért fejlesztettek, a doppingdoki öt perc alatt kijátszotta

Kárai Péter az egyik lelkes hazai kutatója a doppingolási módszereknek. Tanulmányozta már a 800 méteren sikeres, magas szabad tesztoszteront szinttel rendelkező futónőket. Értekezett már a növekedési hormon hatásairól, hogyan keletkezik atipikus minta.

Most egy újabb slágerszer, az EPO hatásait mutatta be írásában.

„Milyen érzés EPO-n élni? Nagyszerű, mert semmihez sem hasonlítható. Nem vagy kimerült. Egészségesnek, normálisnak, erősnek érzed magad. Az arcod pirospozsgás, nem morgolódsz minden apróságon, szebbnek látod az életet. Ezek a tiszta cseppek olyanok, mint a rádiójelek: utasítják a vesédet, hogy több vörösvértestet termeljen, mire hamarosan milliónyival több nyüzsög az ereidben, hogy oxigént szállítson az izmaidba.

Minden más változatlan marad a testedben, egyszerűen csak jobb lesz az üzemanyag-ellátásod. Keményebben és tovább nyomhatod. A határod szent helye kitolódik – méghozzá nem is kevéssel. A versenyzők EPO-mézeshetekről beszélnek, és tapasztalatból mondhatom, hogy igazuk van – ez is egy olyan pszichológiai jelenség, mint a többi. A boldogság abból ered, hogy néhány csepp EPÓ-val áttörheted a falakat, amik eddig megállítottak, és hirtelen új lehetőségek nyílnak meg előtted. A félelem eltűnik. Azon tűnődsz, milyen messzire juthatsz még, milyen gyorsan tekerhetsz még.”

Az amerikai profi kerékpáros, az olimpiai bajnoki címétől megfosztott, doppingvétség miatt kétszer is eltiltott Tyler Hamilton vallott így a vérdoppingról Titkos verseny a Tour de France rejtett világában: dopping, leleplezés és győzelem bármi áron című könyvében.

A 2004-ben az egyéni időfutamban olimpiai bajnok Hamiltonról annyit kell tudni, hogy olimpián adott pozitív mintát, de nem azonnal vették el tőle az aranyérmét, hanem csak évekkel később. Nálunk a kalapácsvető Annus Adrián esete volt előtérben, miközben a világ Hamiltonra figyelt, mert valamiért a B mintát nem megfelelően tárolták, ezért elsőre úgy látszott, megúszhatja. Hamilton élete legnagyobb álma volt, hogy olimpiai bajnok legyen. Később aztán, amikor már szorult a nyaka körül a hurok, meg sem várta a számára kedvezőtlen ítéletet, hanem önként visszaadta az aranyát, így könnyített lelkiismeretén. Hamilton aztán később mindent bevallott, ahogy a bevezetőben is olvashatjuk.

Az ötszörös olimpiai bajnok atléta, szintén amerikai Marion Jones-t olimpián nem kapták el, csak később, sokszoros véletlenek után derült ki, hogy a 2000-es olimpián azért versenyzett ellenállhatatlanul, mert növekedési hormonokat kapott.

De vissza az EPO-ra, amelyik három évtizede a legnépszerűbb tiltott teljesítményfokozó szerek közé tartozik, és – bár különböző okok miatt – mind az állóképességi sportágakban, mind pedig a gyorsaságot igénylő sprint számokban előszeretettel alkalmazzák a sportolók.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) definíciója szerint a vérdopping bizonyos módszerek és/vagy szerek tiltott alkalmazása a vörösvértestek mennyiségének növelése érdekében, ami a szervezetnek lehetővé teszi, hogy több oxigént szállítson az izmokhoz, és így fokozza az állóképességet, illetve a teljesítményt.

Három széles körben ismert szer, illetve módszer létezik:

• rekonbináns eritropoetin hormon;
• szintetikus oxigénszállítók;
• vérátömlesztés (transzfúzió).

Az eritropoetin (EPO) egy 30,4 kDa molekulatömegű glikoprotein, amely 165 aminosavat tartalmaz. Magzati korban a májban is, felnőtt korban azonban kizárólag a vesében termelődik. Alapvető feladata az emberi szervezetben a vörösvértestek csontvelőben történő képződésének szabályozása. Oxigénszegény környezetben a vese megnöveli a hormon termelését annak érdekében, hogy az oxigénszállító vörösvértestek számát növelje. Az oxigénnek a sejtlégzésben kiemelt szerepe van: az oxidatív foszforiláció során az adenozin-trifoszfát (ATP) keletkezését segíti elő a mitokondriumban, azaz végső soron energiát termel.

A szintetikus oxigénszállítók – mint például a hemoglobin alapú oxigénszállítók (HBOC), valamint a perfluor-karbonok (PFC) – olyan tisztított proteinek vagy kémiai szerek, amelyek oxigén szállítására képesek. Ezeket a szereket a gyógyításban olyan vészhelyzetben, illetve terápiás esetekben alkalmazzák, amikor nem áll rendelkezésre emberi vér, vagy magas a vérfertőzés kockázata, továbbá nincs elég idő arra, hogy véradás esetén az előírt módon összevetésre kerüljön az érintett felek vére.

A vérátömlesztés két formában valósítható meg. Az autológ vérdopping egy ember saját vérének átömlesztése, amelyet a visszaömlesztésig megfelelő módon tároltak (hűtöttek vagy fagyasztottak). A homológ vérdopping olyan vér átömlesztése, amit egy másik, azonos vértípussal rendelkező embertől vettek le.

Azért hatásos mindez, mert amikor a versenyzőtől pihent állapotban, esetleg magaslaton vesznek oxigénnel teli vért, és azt a kizsigerelt szervezete kapja vissza, akkor szárnyakat kaphat egyik napról a másikra.

A vérdopping használata elsősorban az állóképességi sportágakban, illetve versenyszámokban terjedt el az elmúlt évtizedekben. Ezzel összhangban a WADA sportágspecifikus mérési ajánlásai is az állóképességi sportágakban írnak elő magasabb EPO vizsgálati arányt.

Az utóbbi évek kutatásai, illetve számos – gyorsaságot igénylő versenyszámban történt – pozitív eset rávilágított arra, hogy a vérsűrítés sokkal szélesebb körben terjedt el a sportvilágban. A magasabb EPO szint a súrlódási erő miatt növeli az endotheliális nitrogén-oxid (NO) termelődését, ami értágulatot okoz. Ennek következtében jobb lesz a tápanyag- és gázcsere a vázizomban. Az NO serkenti a vázizomban a szatellit sejtek osztódását. Ezek a sejtek rendkívül fontosak az izomregenerációban. A szatellit sejtek kölcsönadják a sejtmagjukat a vázizomnak, és az így megnövekedett sejtmagszám hatékonyabb a fehérjeszintézis és az izomkeresztmetszet szempontjából. Így már érthető, miért lehet népszerű az EPO a sprinterek, illetve izomerőt igénylő sportágakban versenyzők körében.

A vérdopping mellékhatásai a következők lehetnek:

• magas vérnyomás (hipertónia);
• vérrög-képződés, trombózis veszély;
• kardio-vaszkuláris megbetegedések;
• agyi- és tüdőembólia veszély;
• autoimmun betegségek kialakulásának kockázata.

A vérdopping története

A vérdopping alkalmazásának kezdete az 1960-as évek végére nyúlik vissza. Az 1972-es és 1976-os ötkarikás játékokon az 5000 és a 10000 méteres síkfutást egyaránt megnyerő négyszeres olimpiai bajnok finn Lasse Virent a sajtó előszeretettel hozta összefüggésbe a vérdopping módszerével, ez azonban puszta feltételezés maradt. Fontos hangsúlyozni, abban az időben a vérdopping módszere nem volt tiltott. Több olyan sportoló is ismert, aki beismerte, hogy élt ezzel a módszerrel. A holland kerékpáros Joop Zoetemelk elmondta, hogy az 1976-os Tour de France-on – ahol végül második helyezést ért el – vértranszfúziót kapott. Naivan hozzátette, hogy ennek célja a vérszegénység kezelése volt, nem pedig teljesítményfokozás.

Ugyanebben az évben az olasz kerékpáros, Francesco Moser szintén vérátömlesztést kapott az egyórás kerékpározás világcsúcsára való felkészülése során. Az 1980-as moszkvai olimpián férfi 5000 méteres síkfutásban bronzérmes finn Kaarlo Maaninka később beismerte, hogy sikerét a vérdoppingnak is köszönhette.

A legérdekesebb eset az 1984. évi Los Angeles-i olimpiai ezüstérmétől megfosztott finn Martti Vainioé. Ő ugyan tesztoszteronnal bukott le az olimpián, azonban nagyon csodálkozva fogadta az eredményt. Később beismerte, hogy a hormonkészítménnyel időben leállt, azonban vérdoppinggal is élt, és a korábban tőle levett vér (amit közvetlenül a verseny előtt visszakapott) tartalmazhatta a tiltott szert. Vainio tehát azért bukott le, mert ugyan a vérdopping akkor még nem volt tiltott, de nem ügyelt arra, hogy tiszta állapotban vegyék le a vérét. A transzfúzió 1986 óta tiltott.

• A rekombináns EPO-val kapcsolatos gyógyszerészeti kutatások a '70-es években gyorsultak fel.
• Az eritropetin hormont 1977-ben izolálták az emberi vizeletből
• 1983-ban pedig sor került az EPO gén izolálására
• A rekombináns EPO injekciót első alkalommal 1985 októberében alkalmazták
• A '80-as évek végén a kereskedelmi forgalomban is megjelentek az első EPO gyógyszerek.
• Európában 1988-ban került forgalomba az Eprex, 1990-ben pedig a Recormon.
• Az USA-ban 1989-ben dobták piacra az Epogen nevű készítményt.

Az EPO használatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1990 óta tiltja, és a WADA tiltólistáján pedig a szervezet megalakulása (1999) óta rajta van.

Az EPO kimutatási protokolljának bevezetéséig más módszerrel is próbálkoztak egyes nemzetközi szövetségek az 1990-es évek közepétől. Azon sportolók, akiknél 50 %-ot meghaladó hematokrit szintet mértek, nem indulhattak a versenyen mindaddig, amíg ezen paraméterük nem ment a határérték alá (ez volt a „No-start rule”). Ennek következménye az lett, hogy a versenyzők hematokrit mérő eszközöket szereztek be, és 50 %-ot meghaladó érték esetén „hígító oldatot” fecskendezek be maguknak. A 2006-os téli olimpián a magas hematokrit szint miatt nem indulhatott jó néhány sífutó.

Az EPO tesztet első alkalommal a 2000. évi sydney-i nyári olimpiai játékokon alkalmazták a vér-vizelet mátrix alapján. Ekkor fordult elő, hogy a versenyzőket már az érkezésükkor, a reptéren ellenőrizték.

A WADA végrehajtó bizottsága 2003 júniusában hagyta jóvá az EPO kimutatására alkalmas vizelet vizsgálat módszerét. 2004 óta a szintetikus oxigénszállítók, illetve a homológ vértranszfúzió tesztje is alkalmazásra kerülnek.

Az EPO teszt bevezetése a sportolókat is cselekvésre késztette. A kimutatás megnehezítése érdekében kitalálták a mikrodózisok módszerét. Erről így vall Tyler Hamilton.

A doppingellenes hatóságoknak jó pár évébe és sokmillió dollárjába került, amíg kifejlesztettek egy tesztet, ami vizeletből és vérből egyaránt kimutatta az EPÓ-t. Ferrarinak mindössze öt percébe került rájönni, hogyan játszhatjuk ki. A megoldás őrületesen egyszerű volt: ahelyett, hogy az EPÓ-t bőr alá fecskendeztük volna (ahonnan sokáig tartott felszívódnia), kisebb adagokban egyenesen a vénába, közvetlenül a véráramba lőttük.

A vörösvérsejtszámunkat ugyanúgy megnövelte, de gyorsan távozott a testünkből, így elkerültük a lebukást. Változtattunk hát a kezelési módon. Ahelyett, hogy minden harmadik vagy negyedik este lőttünk volna be 2000 egységnyi Edgart, most csak 400-500 egységet vettünk magunkhoz, de minden este. Ragyogási idő minimalizálva. Probléma kipipálva. A módszert mikroadagolásnak hívtuk.”

Egy kis adalék a versenyzők és a doppingellenőrök közötti információs szakadékról: Dr. Michael Ashenden hematológus, aki közreműködött az EPO- és a vértranszfúzió tesztek létrehozásában egészen 2010-ig nem is tudott az intravénás mikroadagolós módszerről, amíg az amerikai kerékpáros, Floyd Landis fel nem világosította.

Landis a 2006-os Touron egyik napról a másikra támadt fel, sokáig a vert mezőnybe tartozott, aztán egyik napról a másikra 10 percet vert a mezőnyre. A befejező szakasz előtt megnyerte az egyéni időfutamot is. Landist a verseny után kizárták, később pedig mindent bevallott.

Hamilton által megnevezett Michele Ferrarit 2012-ben tiltották el örökre a sporttól, addig nagyon sok páciense volt az élsportolók közt.

A tanulmány második részében a gyorskorcsolyázó olimpiai bajnok 10 éven át húzódó Claudia Pechstein esetére, a kimutatási statisztikákra, a biológiai útlevélre valamint a géndoppingra fókuszál Kárai Péter.

Borítókép: Tyler Hamilton Fotó: Getty Images Hungary / Tim de Waele