Időkérés közben panaszolta be a bírót a magyar röplabda fenegyereke

2020.02.14. 09:24

A Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát, miután a csütörtökön, a nyíregyházi döntőben 3-1-re legyőzte a házigazda Nyíregyházát. A 24.hu szúrta ki a közvetítésben, hogy a Nyíregyháza edzője, Hollósy László az egyik időkérést használta fel arra, hogy panaszt tegyen a Magyar Röplabda Szövetségnél a bíró miatt. 

Miután elmagyarázta játékosainak, mire figyeljenek a folytatásban, Hollósy azt mondta:

És ezúton jelentem a Magyar Röplabda Szövetségnek, hogy Adler László 4-5 éve folyamatosan ellenem fúj, nevetséges, hogy egyszerűen nem képes három érintést befújni egy kupadöntőn

Korábban is voltak furcsa megmozdulásai Hollósynak, aki 2014-ig irányította a magyar női válogatottat. Nem is rosszul, mert akkoriban a sportág egyik legjobb eredményét érte el azzal, hogy csapatával bejutott a világbajnoki selejtező harmadik körébe. Ennek ellenére a szövetség kirúgta, mert egy franciák elleni meccs közben egyszerűen nem állt szóba játékosaival, taktikai utasításait a másodedző osztotta ki.

Az egyébként 3-2-re megnyert meccs után azt nyilatkozta Hollósy, erre azért volt szükség, hogy sokkolja, felrázza a játékosokat.

A szövetség azonban nem értékelte a pedagógiai húzást, mert a menesztését bejelentő közleményében azt írta, hogy az edző morálisan nem felelt meg a fair play szellemének.

beol.hu 2019-es cikke szerint egy Fatum Nyíregyháza-Swietelsky-Békéscsabai RSE bajnokin is panasz érkezett Hollósyra: a játékvezetői ellenőr jelentésében azt írta, hogy Hollósy folyamatosan provokálta a Békéscsaba játékosait. Az edző ezt tagadta.

2018-ban egy 3-0-ra elvesztett meccs után az M4-nek osztotta ki játékosait, amiért szerinte sokáig ünnepelték az előző fordulóban aratott győzelmüket és ezért nem teljesítettek megfelelően. 

Azt hittük, megvertük a Békéscsabát, akkor gyakorlatilag mi vagyunk a röplabdázás anyakirálynői. Gyakorlatilag nulla teljesítményt sikerült nyújtani. Nem egy, hanem három-négy játékos elfogadhatatlan kategória, egyszerűen nem találok szavakat. [...] Ameddig egy profi játékosnak otthon kéne pihennie és felkészülni, addig az én játékosaim egész Nyíregyháza kávézóit bejárták.