A Japán Olimpiai Bizottság alelnöke is elkapta a koronavírust

2020.03.18. 08:44

Megfertőzte a koronavírus Tasima Kozót, a Japán Olimpiai Bizottság (JOC) alelnökét, aki a szigetországi futballszövetség (JFA) vezetője is, számolt be az MTI. A pozitív teszt tényét maga Tasima erősítette meg szerdán. Az országban egyébként hivatalosan nincs járvány, a fertőzöttek száma nem érte el eddig az ezret.

A Japan Times beszámolója szerint a sportvezető enyhén lázas, és tüdőgyulladás tüneteit mutatja, de összességében rendben van.

A 62 éves Tasima nemrégiben Észak-Írországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban járt, ahol különböző futballszakmai találkozókon vett részt. A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

Abe Sindzó miniszterelnök elszánt, olimpiát szeretne, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői pedig az utolsó pillanatig kivárnak a döntéshozatallal. Sok olimpiai selejtezőt halasztottak el, a kvóták 57 százaléka kelt el eddig. 

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!