Áron
-2 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Az olimpia elhalasztását javasolja a japán miniszterelnök

2020.03.24. 13:08

A japán közszolgálati csatorna, az NHK úgy tudja, hogy az ország miniszterelnöke, Abe Sindzó azt javasolta, egy évvel később rendezzék meg az eredetileg 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezendő olimpiát és az azt követő paralimpiát. A végső döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak kell meghoznia, de egyes csatornák szerint ez már megszületett. A hivatalos bejelentés egyelőre nem történt meg. 

Sindzó a világ legfejlettebb országait tömörítő G7-csúcson még arról beszélt egy hete, hogy Japán képes az olimpia megrendezésére. Ami valószínűleg így is van, csak a világ többi része nem áll készen a versenyre, a kvalifikációra, hiszen már eddig is sok kvalifikációs tornát el kellett halasztani.

Sindzó folyamatosan egyeztet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, Thomas Bachhal. Bach egyébként vasárnap azt mondta, négy héten belül döntenek a játékok sorsáról. 

Mindeközben az Egyesült Államok is jelezte, hogy örülne a halasztásnak. Kanada és Ausztrália pedig úgy döntött, hogy nem küld sportolókat az olimpiára.

Japánba a múlt héten érkezett meg az olimpiai láng,  55 ezres tömeg fogadta, holott azt kérték az emberektől, ne kísérjék a fáklya útját. Az egész országot érintő váltófutás csütörtökön indulna, és július 24-én érne az Olimpiai Stadionban tartandó megnyitóra.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!