Mit jelent az olimpia elhalasztása a magyaroknak?

D  AS20190725028
2020.03.25. 12:32
Az úszók és a kajakosok már két megterhelő edzőtáboron vannak túl, ez a munka az olimpia elhalasztásával elveszett – az persze nem kérdés, hogy a NOB-nak halasztania kellett a koronavírus terjedése miatt. Póta Georgina viszont kaphat egy esélyt, Szász Emese olimpiai bajnok is jól járhat a döntéssel.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a rendező Japánnal egyeztetve úgy döntött, hogy a világméretűvé terebélyesedő koronavírus-járvány miatt nem tartják meg idén a tokiói olimpiát és a paralimpiát. Az eredeti dátum július 24. augusztus 9. lett volna.

Azt azonban még egyelőre nem jelentették be, mikor kezdődik majd jövőre, csak azt, hogy legkésőbb a jövő nyárig meg kell rendezni. 33 sportággal kell egyeztetniük, az összes hely 57 százaléka kelt már el a világban, a többiért egyelőre nagy harc folyik, de már a kvalifikációs időszakot is jelentősen át kell tervezni, és persze az is nagy kérdés, a WHO mit javasol a NOB-nak a járvánnyal kapcsolatban. 

Ami magyar szempontból fontos, hogy

Eddig 75 magyar sportoló szerzett olimpiai kvótát.

12 sportág képviselői jutottak ki eddig: asztalitenisz, birkózás, kajak-kenu, kerékpár, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, torna, úszás, vitorlázás, vívás, vízilabda. Az előző olimpián az úszás, a kajak-kenu és a vívás hozta a nyolc aranyat – 3-3-2-es megoszlásban –, most is ebben a három sportágban számolhatunk a legjobb szerepléssel.

Az olimpia elhalasztása miatt a legspeciálisabb helyzetben talán Cseh László van, aki decemberben már 35 éves lesz, őt érzékenyen érintheti a döntés. Cseh 2015-ben világbajnok volt 200 pillangón, és az eddigi összes olimpiájáról éremmel tért haza. Az arany még hiányzik neki, egy évig azonban nem könnyű kitartani, ráadásul pillangón rendkívüli a konkurencia, és valamennyi riválisa fiatalabb nála.

Most úgy érzem, hogy én erre az évre, 2020-ra tettem fel mindent. Őszintén szólva nem tudom, hogy lenne-e lelki- és fizikai erőm ahhoz, hogy még egy évet rátegyek ezzel az intenzitással, ilyen keményen, ennyi edzőtáborral. Nem tudom. Semmiképpen sem örülnék egy ilyen forgatókönyvnek

– ezt Cseh a Magyar Nemzetnek mondta még február végén.

Kapás Boglárka tavaly világbajnok lett 200 pillangón, neki két másodpercet kellene javulnia, hogy legyen esélye éremszerzésre az olimpián.

Készültünk már erre a hírre. Nem úgy fogom fel, hogy Bogi a halasztással öregebb lesz, hanem úgy, hogy jobb lesz. A kettő nagyon nem ugyanaz. Bogi egyetértett velem. És mivel csak két éve álltunk rá igazán a pillangóra, egészen biztos vagyok benne, hogy vannak még tartalékai. Ezt arra alapozom, hogy a második thaiföldi edzőtáborunk idején, március elején, jobb időket úszott, mint a tavalyi világbajnokág előtt, amelyiken nyert. Soha nem láttam még ilyen formában, és ezt a formát jövőre is fogjuk tudni hozni

mondta az Indexnek az edzője, Virth Balázs. A versenyző és edzője is karanténban vannak, mert külföldről tértek haza, az első tesztjük negatív lett, mostanában várják a másodikat.

A budapesti Európa-bajnokságot májusról eltolta az európai szövetség (LEN), de kissé felelőtlenül egy augusztusi időpontot jelölt meg, ami persze még könnyen módosulhat. 

A Rióban háromszoros győztes Hosszú Katinka várhatóan jövőre is nagy favorit lesz mind 200 vegyesen, mind négyszázon. Még az előző olimpián, az amerikai kosaras, LeBron Jamest idézve mondta: „Kik találták ki ezeket a számokat, éveket? Ki mikor a legjobb? Honnan tudják ezt, amikor minden ember más és más?”

Hosszú idén májusban 31 éves lesz, a kihívói fiatalabbak, velük kell felvennie a harcot.

A kajakosok közt az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta tavaly nem lett aranyérmes a szegedi világbajnokságon, 33 éves múlt januárban, de látva, hogy Kovács Katalin még 36 évesen is olimpiai bajnok lett, ez a sportág kevésbé érzékeny a korra. Akár Kökény Rolandot is említhetnénk, aki 2012-es olimpiai sikere idején alig volt fiatalabb a kapitánynál. Az más kérdés, hogy ez a sportág annyira erős a nőknél, hogy az itthoni jó szereplés nehezebb, mint egy olimpián elboldogulni. Csipes Tamara azt mondta: „Jó döntés született, mert az utóbbi időben a felkészülés már demotiváló volt. Egy csonka olimpia rendezése vétek lett volna, ezt senki sem akarta.” Hozzátette, számára nem sok változást jelent, egy évvel később, ugyanúgy bizonyítana.

A 42 éves, hatodik olimpiájára készülő Kammerer Zoltán így reagált a halasztásra: „Mindentől függetlenül ugyanolyan lelkesedéssel és alázattal készülök nap mint nap, mint tízévesen életem első versenyére. Biztos vagyok benne, hogy idén is lesz lehetőségünk megmutatni a tudásunkat, de most türelemre és összefogásra van szükségünk nekünk is és mindenkinek a világon.”

Vívásban a női tőrcsapat nagy hajrával kvalifikálta magát, a rangidős, és a hazai ranglista második helyezettje, Mohamed Aida már 44 éves lesz idén.

A hetedik olimpiája lehetne Tokióban.

A kijutás elsősorban a fiataloknak köszönhető, de ha Mohamed itthon megkaparintja az első helyet, akkor mindenképp utazhat. Kétgyerekes anyuka, aki most nem versenyezhet, és a családja körében töltődhet fel. Az ikrei születése után visszatérő párbajtőröző, Szász Emese kaphat egy esélyt, ha az átütemezett versenynaptárban a következő világkupákon jól szerepelve eljut az olimpiai selejtezőre, és ott is jól vív.

A világranglista második helyén álló férfi kardcsapat esélyeit nem változtatja meg a halasztás, mindenképpen éremesélyesek. Szatmári András egy kisebb műtétet is bevállalt nemrég az olimpiáért, most már nem kell erőltetnie a térdét.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron az M1-nek nyilatkozva azt mondta, meglepte, hogy ilyen hamar döntést hoztak az olimpia kapcsán.

Egy kicsit le is taglózott, de nem ért teljesen váratlanul, mert az elmúlt hetekben már sejthető volt, hogy nem az eredeti időpontjában lesz az olimpia. A NOB teljes mértékben felelős döntést hozott, ami nekünk élsportolóknak nagy hiányérzetet okoz. Nehéz feldolgozni azt, hogy amire négy évet készültünk, azt elhalasztják, és még egy évet kell ebbe beleölnünk, de fel fogjuk tudni dolgozni.

A januárban Eb-aranyérmes vízlabdacsapatban Nagy Viktor kapus és Hosnyánszy Norbert a két rangidős, mindketten bevállalhatnak még egy évet. Nagy szerződése egyébként is 2021-ben jár le a Szolnokkal. A női vízilabda selejtezőjét március 15-ig kellett volna lejátszani Triesztben, de májusra halasztották a kvalifikációs tornát – az olasz fertőzési adatokat látva azonban minimum kérdéses, hogy akkor képesek-e megrendezni.

„Az olimpia elhalasztása logikus és helyes döntés. Nekünk egyelőre a legfontosabb az olimpiai selejtező sikeres megvívása. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szövetség az új időpontot május 17-24-ben határozta meg, úgy készülünk, ekkor kell majd játszanunk, ám nem lepődnénk meg azon, ha ez a dátum is tolódna. Ami a rosszban a pozitívumot jelenti, hogy fiatal a csapatunk, még egy év tapasztalatszerzés sokat segíthet. Kevés ilyen fejlődni képes csapat van a női mezőnyben, mint a miénk, szóval bármennyire szomorú az olimpia elhalasztása, akár még jól is kijöhetünk belőle” – mondta az olimpiai halasztás kapcsán Bíró Attila, a női csapat kapitánya.

A férfiakat vezető Märcz Tamást sem lepte meg, hogy eltolták az olimpiát, bár nekik pont jókor jött volna ki a nyári torna. „Mindannyiunk számára a legfontosabb az egészség, az, hogy egy ilyen nagyszabású eseményen mindenki biztonságban érezhesse magát. Ahogy hallatszik, minden bizonnyal 2021 nyarára tolódik az esemény, ami olyan szempontból rossz, hogy így ez a nyár válogatott esemény nélkül zárulhat.”

A női kézilabdázók selejtezőjét előző héten rendezték volna Győrben, de ez elmaradt. A válogatottba így visszatérhet Tomori Zsuzsa, a védelem egyik legfontosabb tagja. Kiss Éva ugyan már belebegtette a visszavonulását, de az esetében is könnyen elképzelhető, hogy az olimpiai álomért még ráhúz egy évet. A sikeres fiatalok, akik világbajnokságot, és Európa-bajnokságot nyertek, most kapnak egy esélyt, hogy ott lehessenek a kvalifikációs tornán, valamint az olimpián is.

Az asztaliteniszben Póta Georgina várandós – mielőtt kiszállt, az övé volt a legjobb ranglistás helyezés –, nélküle jutott ki a csapat.

Nagy dilemma lesz, ha Póta visszanyeri a formáját, és a legjobb három játékos közé kerül, akkor ott lesz-e az olimpián.

A 44 éves Fazekas Mária reaktiválásával érte el a csapat a januári selejtezőben a bravúrt, és jutott ki Tokióba.

Titkos favoritunk, a vitorlázó világbajnok, Berecz Zsombor már eddig is sokat volt távol a felkészülés miatt, most még egyszer neki kell veselkednie. Hajóosztálya (finn dingi) a tokiói programban szerepel utoljára. Nemcsak neki, hanem a másik három vitorlázónak is újra kell terveznie a felkészülését, ám először a hazajutását Mallorcáról kell megoldania valahogy. Nem örült a halasztás hírének, pláne, hogy pontosan nem tudni, mikorra halasztják az olimpiát, mert a széljárás folyamatosan változik.

A világbajnok birkózó, Lőrincz Tamás decemberben már 34 éves lesz, a 77 kilós súlyhatár-változtatás kedvezett neki. Mivel már van ezüstje olimpiáról, nyilván az aranyat veszi célba. Az előző olimpián 66 kilóban indult, az új kategóriába kényelmesebben, minimális fogyasztással befér. Az új szabály azt mondja ki, másnap is mérlegelni kell, neki ez most nem kedvezőtlen, és néhány hónapos regeneráció után még éhesebben várhatja a szezont. Több olyan riválisa is van, az orosz Vlaszov, vagy a szerb színeket szereplő Nemes Viktor, akinek még nincs kvótájuk, és nekik még azért kell küzdeniük.

Az októberben 40 éves dzsúdós, Ungvári Miklós jelenleg nincs kvótát érő helyen a világranglistán, de még néhány jó versennyel odaérhetne. Az olimpiai ezüstérmes sportoló azonban azt nyilatkozta, hogy a halasztás egyet jelent a visszavonulásával.

(Borítókép: Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás döntőjén aranyérmet nyert a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 25-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)