Ipoly
17 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Jövő nyáron lesz a tokiói olimpia

2020.03.30. 13:33

Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor – közölte hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), a játékok szervezőbizottsága, Tokió városa és a japán kormány, írja az MTI.

A XXXII. nyári olimpia játékokra eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt múlt kedden mindkét eseményt a jövő évre halasztották. Az olimpia elnevezés továbbra is Tokió 2020, illetve paralimpia 2020 lesz.

A NOB hírleveléből kiderül, hogy az illetékes szervek vezetői – Thomas Bach NOB-elnök, Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint Hasimoto Szeiko, olimpiáért és paralimpiáért felelős miniszter – telekonferencián egyeztek meg az új dátumról.

A döntést három fő szempont alapján hozták meg:

  1. A sportolók és minden résztvevő egészségének védelme, egyúttal a Covid-19 vírus megfékezése,
  2. az olimpiai sportágak és a versenyzők érdekeinek védelme,
  3. és a globális nemzetközi sportnaptár.

Ahogy a NOB fogalmaz, ezek az új időpontok elegendő időt adnak az egészségügyi hatóságoknak és a játékok szervezőinek, hogy megküzdjenek a koronavírus-járvány következményeivel, és mivel szinte napra pontosan egy évvel az eredeti dátumok után kezdődnek majd a játékok, a minimumra csökkenthető a halasztás miatti zavar a nemzetközi sportnaptárban. Ezzel szerint elég idő marad a még hátralévő kvalifikációs versenyek lebonyolítására is.

Thomas Bach és Abe Sindzó japán miniszterelnök múlt kedden jelentette be a játékok 2021-re halasztását, a döntés példa nélküli a modernkori játékok 124 éves történetében.

Új időpontban lesz az atlétikai-vb is

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a 2021-re halasztott tokiói olimpia pontos időpontjának bejelentése után jelezte, hogy 2022-ben keres új dátumot az eredetileg jövő évre tervezett eugene-i világbajnokságnak.

A WA közölte, hogy támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntését, mert a koronavírus-járvány miatti egyéves halasztás megfelelő időt biztosít a versenyzőknek az edzések újrakezdésére és a felkészülésre.

„Ebben a helyzetben mindenkinek rugalmasnak és kompromisszumra késznek kell lennie, ezért megkezdjük az egyeztetést az oregoni szervezőkkel, hogy 2022-re új dátumot találjunk” - áll a WA közleményében.

A nemzetközi szövetség a 2022-es Nemzetközösségi Játékok és az Európa-bajnokságok rendezőivel is tárgyal majd. Az idei szabadtéri Eb-nek augusztusban Párizs, míg a 2022-esnek München adna otthont. Az amerikai világbajnokság után 2023-ban Budapest lesz a szabadtéri vb házigazdája.

A világon jelenleg itt tart a koronavírus-járvány.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!