Taksony
-2 °C
3 °C

Az úszók mellett a vívóknál és a bringásoknál is volt koronavírusos

HUS 4396
2020.04.30. 12:25

Öt sportágból összesen harminc sportoló jelent meg csütörtökön, hogy vérplazmát adjon a Testnevelési Egyetemre meghirdetett eseményen. Ennek az előzménye, hogy a magyar orvosok is ígéretes eredményekről számoltak be, amikor vérplazma-terápiát alkalmaztak koronavírusos betegeknél, így arra kérték a fertőzésen átesett és már felgyógyult embereket, hogy plazma adásával segítsenek másokon.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy az úszóknál több koronavírusos eset volt, most viszont kiderült, hogy több sportág is érintett volt. A kerékpárosoknál a korábbi olimpikon, Parti Andrásról is átesett a betegségen, míg a vívóknál Peterdi András tesztje lett korábban pozitív. 

A párbajtőröző Peterdiről a vívószövetség tesztelésén derült ki, hogy koronavírusos, az ő esetében kontaktkutatás is történt, de kiderült, hogy senki mást nem fertőzött meg. A többi letesztelt vívó koronavírus-tesztje negatív lett. A kajakosoknál két pozitív esetről számoltak be. 

A korábban Iránban edzőtáborozó birkózóknál többen is voltak lázas betegek, de egyelőre megerősített eset nincs, több válogatottat éppen a Testnevelési Egyetemnél teszteltek. 

A vérszérum-terápiát négy egyetem közösen fejleszti, a kutatócsoportot vezető dr. Lacza Zsombor, a TE tudományos rektorhelyettes a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy cégével, az OrthoSera-val már tíz éve végeznek szérummal kapcsolatos terápiát, de elsősorban csontok és ízületek gyógyításánál alkalmazták, de a koronavírus-járvány miatt átállították a kapacitásaikat. 

„Aki megkapja a fertőzést és felgyógyul belőle, szuperképessége lesz, rengeteg olyan molekula van a vérében, amelyek harcolnak a vírussal. Ha a vérüket megfelelően kezeljük, a súlyos állapotban lévő betegeken segíthetünk. Nem ez a végső gyógymód, de átmeneti segítséget ad. Olyan ez, mint amikor elakadunk a havas úton az autónkkal, és hiába toljuk, nem tudunk továbbmenni, de aztán elmegy mellettünk egy nagy terepjáró, abból kiszáll két ember, és meglök minket annyira, hogy továbbhaladjunk" – mondta Lacza. 

A rektorhelyettes elmondta, eddig körülbelül 150 ember jelentkezett donornak, de az csak később derül ki, hogy mennyi alkalmasak is rá, mert nem mindenki szervezet ad elég erős immunválaszt ahhoz, hogy a vérplazmája használható legyen. Lacza abban bízik, hogy az élsportolók példája másokat is arra buzdít, hogy donorrá váljanak.

Donornak az info@orthosera.com címen, vagy a 70/363-8768-as telefonszámon lehet jelentkezni.

A donorok egy kutatást is megalapoznak, a tőlük nyert adatokból lehet következtetni a járvány terjedési ütemére is. 

A Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor azt mondta, hogy az elmúlt hetek a megelőzésről szóltak a járványhelyzetben, de most már egy másik fázisban vagyunk. „Örülök, hogy úszóink vállalták, hogy kutatási és gyógyítási célzattal vérplazmát adnak. Remélhetőleg sok hasznos adatot is tudunk majd szolgáltatni." 

HUS 4345
Fotó: Huszti István / Index

Wladár elmondta, március 15-e után tesztelték a külföldi edzőtáboraikból hazatérő úszóikat, és összesen kilenc pozitív esetük lett. Bohus Richárd, aki szintén átesett a fertőzésen azt mondta, nehéz hetei voltak. A harmadik olimpiára készült, amit utolsó versenyként is gondolt, de hirtelen 150 nap helyett 460 napra került a játékok időpontja. „Nehéz most visszaszerezni a motivációt, de mindenkinek szeretnénk segíteni. Példát mutatunk, hogy vegyük komolyan ezt a vírust, együtt legyőzhetjük a járványt."

A birkózó szövetség szakmai alelnöke, Bácsi Péter is arról beszélt, hogy minél több beteg emberen szeretnének segíteni, a társadalmi felelősségvállalást is feladatuknak érzik sportolóik. 

„Büszkék lehetünk a sportolóinkra, akik más emberek meggyógyításáért a vérüket adják, és beszállnak a járvány elleni küzdelembe. Lehet, hogy Kapás Boglárka vagy Kozma Dominik miatt szánják majd rá magukat sokan arra a lépésre, hogy donorokká váljanak" – mondta Révész Máriusz kormánybiztos, az önkéntességet koordináló csoport vezetője.

(Borítókép: Huszti István / Index)