Július végén lehet a Kékszalag a Balatonon

2020.05.05. 20:48

Elképzelésünk szerint 2020. július 30-án, csütörtökön megtartható a Kékszalag, várhatóan a szövetség elnöksége is elfogadja ezt a dátumot. Ha a koronavírus-helyzet valami miatt nagyon kedvezőtlen fordulatot vesz, akkor újra kell értékelni majd a döntésünket.

- mondta a likebalaton.hu-nak Prof. dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Ha addig nem lesz teljes feloldás a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, akkor online nevezést hirdetnek, a vízen pedig ki-ki a csapatával nyugodtan vitorlázhat, tette hozzá. 

Mint kiderült, körülbelül kéthónapos felkészülési időszakra van szükség, hiszen sok munkával jár a szponzorokkal, a parti eseménnyel, a versenybírókkal, a hajókísérőkkel kapcsolatos szervezés. Elképzelhető, hogy a díjkiosztón csak az első 10 hajó, vagy csapatonként egy-egy ember vesz majd részt, a versenyt kísérő fesztivál és bankett pedig sajnos elmarad.

A Kéklszalagon nem lesz létszámlimit sem, mert mint Kollár elmondta, a hajószám nem befolyásolja ilyen szempontból a rendezvényt, szétoszlik a vízen. Hozzátette: az enyhítő intézkedések nagyon jó irányban befolyásolják a vitorlázást. Egyeztettek a vízirendészettel, és a megfelelő szabályok betartásával május végén el tudják indítani a kisebb versenyeket. Felmerült lehetőségként a hagyományos balatonfüredi évadnyitó vitorlabontó ünnepség és verseny megtartása is, de ez már túl közeli időpont, Balatonfüred és a vitorlásszövetség sem tud már megfelelően felkészülni.