Németországba igazol a magyar röplabda fenegyerekének kikiáltott edző

2020.05.14. 13:28

A magyar női röplabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya, Hollósy László a német elsőosztályú bajnokságban szereplő VfB Suhl LOTTO Thüringen női csapatának vezetőedzője lesz, írja az MTI. 

Régóta dédelgetett álmom volt egy erős bajnokságban kipróbálni magam, 21 éve ezért dolgoztam, így amikor érkezett a suhli megkeresés, úgy döntöttünk, belevágunk

- mondta a 43 éves szakember, aki három évre írt alá a német csapathoz. Szabad kezet a játékoskeret kialakításában, a jelenlegi csapat egyik felét tehetséges fiatal német játékosok alkotják, a másik felét idegenlégiósok. "A koronavírus-járvány az ottani költségvetésre is hatással van, éppen ezért lépésről lépésre szeretnénk közelíteni a középmezőnyhöz", mondta arra utalva, hogy a Suhl a 11., utolsó helyen állt a bajnokság lezárásakor. 

Hollósy legutóbb a kazincbarcikai férfi csapatnál dolgozott, előtte pedig a Nyíregyháza női csapat edzette, ahonnan a februári vesztes Magyar Kupa-döntő után küldték el. A Kazincbarcikát mindössze egy meccsen irányította, mivel a járvány miatt lezárták a bajnokságot. 

Hollósy kétszer nyert edzőként magyar bajnokságot (2010, 2011,) négyszer magyar kupát (2010, 2011, 2018, 2019) , Finnországban bajnoki ezüstérmet szerzett (2014), Cipruson kupagyőztes lett (2018). A válogatottal 2014-ben bejutott a világbajnoki selejtező harmadik körébe. Legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a Vasas elleni kupadöntő alatt az egyik időkérést arra használta fel, hogy panaszt tegyen a Magyar Röplabda Szövetségnél a bíró miatt.