Angéla, Petronella
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Michael Jordan, a 31 éves pályakezdő

GettyImages-1783570
2020.05.21. 23:17
A Michael Jordan NBA-karrierjéről szóló Last Dance / Az utolsó tánc dokumentumfilm-sorozat miatt ismét téma lett, hogy milyen volt, amikor a kosársztár mindenkit meglepett, és a baseballra váltott. Ehhez kapcsolódik az NBA egyik legfurcsább összeesküvés-elmélete is, de Jordan nagyságának megértését is segíti, ha tudjuk, hogyan is zajlott ez a baseballkaland.

Michael Jordan háromszoros NBA-bajnokként mindenkit sokkolt azzal, hogy 1993. október 6-án, egy hónappal az NBA-szezon kezdete előtt bejelentette, visszavonul a kosárlabdázástól. A hivatalos indoklás szerint elmúlt a játék iránti szenvedélye, de édesapja, James Jordan pár hónappal korábbi halála is közrejátszott a döntésében.

  • Miért kezdett Michael Jordan baseballkarrierbe a sorban három NBA-bajnoki címe után?
  • Egyáltalán, jó baseballozó volt?
  • Vagy mindegy is, mert egy óriási összeesküvés csak az 1994-es visszavonulása?

Apja halála rettenetesen megviselte Jordant. Ahogy az a The Last Dance-ben is előkerül, gyerekként foggal-körömmel harcolt apja figyelméért, ez volt a bátyjával, Larryval való rivalizálásuk fő gyújtópontja. Apjáról ragadt rá, hogy koncentrálás közben kidugja a nyelvét, ami aztán Jordan védjegye lett. 

Jordan mindent elkövetett, hogy kivívja apja elismerését, de miközben NBA-legenda lett, csak részint sikerült: ugyan James Jordan a világon mindennél büszkébb volt fiára, de szíve mélyén azt szerette volna, ha Michael baseballozó lesz.

Az NBA-sikerek közben apja szinte mindenhova elkísérte, természetesen ott volt vele az első, 1991-ben megnyert bajnoki döntőben is. Az ikonikus képen, melyen Jordan sírva öleli a Larry O'Brien bajnoki trófeát, a fekete baseballsapkás alak mellette az apja. De mivel akkoriban Jordan már szupersztárnak számított, tulajdonképpen a mindennapjaik is összeforrtak, hiszen Jordan bárhova ment, ott tömeghisztéria tört ki. Ezért az idegenben játszott meccsei előtt és után általában a hotelszobájában gubbasztott, és az apjával kártyázott, beszélgetett vagy filmet nézett. 

Az évek alatt legjobb barátokká váltak az apa-fiú kapcsolat mellett, így élete legfontosabb részét vesztette el, amikor 1993-ban megölték James Jordant. Az ügy ráadásul amiatt is megrázó volt, hogy James holtteste csak az eltűnése után két héttel került elő, addig teljes bizonytalanságban volt a család. Később kiderült, a vezetés közben megpihenő Jamest a kocsija miatt ölték meg, Daniel Green és Larry Martin Demery az egyedi, UNC 0023-as rendszámú Lexus luxusautót akarták – mindketten életfogytiglanit kaptak a rablógyilkosságért.

A második sokk

Jordan 1994 februárjában mindenkit meglepett, amikor bejelentette, hogy a visszavonulása után sportágat vált, és baseballozónak áll, a Chicago White Soxhoz szerződött. Hogy miért a White Soxra esett a választása, arra két egyszerű magyarázat volt.

Egyrészt a White Soxnak ugyanaz a Jerry Reinsdorf a tulajdonosa a mai napig, akié a Chicago Bulls is, vagyis ha már az NBA-t hátrahagyva elég nagy gondot okozott Reinsdorfnak, legalább azzal nem nehezítette a helyzetet, hogy valaki más csapatához ír alá. Másrészt pedig ekkorra már Jordan teljes családja Chicagóban élt jórészt, és így a közelükben maradhatott. Jordan és Reinsdorf kapcsolta egyébként a meghökkentő visszavonulás ellenére is jó maradt, abban az évben Reinsdorf továbbra is kiutalta Jordan NBA-fizetését, mondán, „egész pályafutásában alulfizetett volna, rengeteg pénzt keresett másoknak”.

Persze attól, hogy ő volt az NBA királya, az MLB nem esett hanyatt tőle, és a profik helyett a fiókligába küldték, ahogy aztán más tehetséggel is tették volna.

Így került Jordan 31 évesen az alabamai Birmingham Barons csapatához, az MLB alatti második legmagasabb osztályba, a Double-A-be.

A fura összeesküvés-elmélet

Egyesek szerint persze szaftosabb dolog állt a háttérben, minthogy apja és saját álmát szerette volna valóra váltani azzal, hogy belekóstolt a profi baseballba. Felmerült, sőt,

a mai napig tartja magát az összeesküvés-elmélet, hogy Jordan valójában nem is visszavonult az 1994-es szezonra, hanem eltiltották az egyre súlyosabb fogadási ügyei miatt.

Erre Jordan maga, illetve több megszólaló is kitér mind a The Last Dance-ben, mind az ESPN korábbi, Jordan baseballkarrierjéről szóló Jordan Rides the Bus (Jordan buszra ül) című dokumentumfilmjében is. A történetre általában az alábbi reakciók érkeznek: 

  • Jordan és mindenki, aki közelebbről érintett az ügyben, tagadja, hogy ez történt volna,
  • Jordan barátai és csapattársai elképesztőnek tartják még csak az ötletet is,
  • a szakmabeli kételkedők pedig hihetetlennek gondolják, hogy az NBA akkori ura, a 2020. január 1-én meghalt David Stern önként és dalolva vágta volna le az NBA aranytojást tojó tyúkját azzal, hogy bármivel is eltávolítja a kosárlabdától Jordant.

Az összeesküvés-elmélet hívői szeretik hangoztatni, hogy állítólag egy újságíró hallotta, hogy Stern mást is megfenyegetett, hogy eltiltja, ha nem viselkedik, ahogy Jordant is eltiltotta, de semmiféle bizonyíték, kiszivárgott papír, titkos jegyzet nem támasztja alá, hogy Stern miatt hagyta ki Jordan az 1994-es idényt. Erre jutott a már említett Jordan Rides the Bus rendezője, Ron Shelton is, aki az egész filmet ennek az elméletnek a bizonyítására akarta felhúzni, ám végül témát váltott, annyira nem talált semmit.

Jordan persze híresen versengőtípus volt, és szerette pénzzel izgalmasabbá tenni a dolgokat. Milliókat játszott el vagy épp nyert golfozás közben, mindent és mindenkit fogadásokra ösztönzött. Így verte át a The Last Dance rendezőjét, Jason Hehirt is, akivel arra fogadott, hogy miközben egy eseményre autóznak, hány Jordan-cipőt látnak majd útközben. Jordan persze tudta, hogy épp a Jordan Brand Classic Game középiskolai gálameccsre tartanak, úgyhogy mindenki az ő márkájában lesz, Hehirnek meg fogalma sem volt erről, de a fogadás, az fogadás.

Hisztéria volt Alabamában

Jordan felbukkanása a Double-A fiókligában totális őrületet szabadított fel. Az MLB alsóbb osztályaiban ugyanis nemhogy nem megszokott, de kifejezett ritkaságnak számít a komolyabb érdeklődés. A lelátón többnyire a játékosok rokonai, a profi csapatok játékosmegfigyelői, illetve pár ráérő helyi szokott felbukkanni. 

Ebbe a miliőbe csöppent be az 1990-es évek vitathatatlanul legnagyobb sztárja, és nem csoda, hogy fenekestül fel is forgatott mindent. Kezdve azzal, hogy a baseballvilágban nem sokan örültek Jordan érkezésének, miközben a rajongók megvesztek a gondolatért, hogy egy másik sportágban is láthatják a korszak legnagyobbját.

Önmagában az is, hogy a tavaszi edzőtábor után Jordant a Birmingham Baronhoz küldték, nem elsősorban a képességeiről, hanem az alabamai csapat létesítményeiről szólt. A Chicago White Sox fiókcsapatai közül egyedül ez az egyesület volt képes megbirkózni a sokszorosára növekedett médiafigyelemmel. Az őrület nem túlzás, mert a Barons megháromszorozta a nézőszámát. 

Egy alsóligás csapatnál általában nulla energiát visz el a jegyeladás, annyira nem érdekel egy meccs senkit, ám amikor Jordan felbukkant a Baronsnál, a csapat irodája egész egyszerűen megbénult. Megállás nélkül csörögtek a telefonok, mindenki jegyet akart venni, így viszont telefonhívásokat sem tudtak indítani. Ha beszélni akartak valakivel, ki kellett menniük a parkolóba, hogy a kocsitelefont használják, mesélte Bill Hardekopf, a Barons akkori általános igazgatója.

Az is előfordult a szokatlan érdeklődés közepette, hogy egy férfi az öltöző közelébe jutott csak annyival, hogy végig azt mondogatta a biztonsági őröknek, ő Scottie Pippen. Aztán valakinek feltűnt, hogy a magasságát leszámítva semmiben sem hasonlít a Chicago Bulls sztárjára, úgyhogy gyorsan kizavarták a csapat épületéből.

Eközben Jordan gyorsan beilleszkedett a csapatba, és semmi jele nem volt annak, hogy kivételezést várna el. Beszállt a pihenőidőben zajló játékokba, a többiekkel pingpongoztak, yahtzeeztak, és néha kosárlabdáztak is. Sőt, Rogelio Nuñeznek az angoltanulásban is segített, 100 dollárt ajánlott neki minden egyes szóért, amivel bővítette a szókincsét. Elterjedt azért, hogy Jordannek nem tetszett a busz, amivel a meccsekre utaztak, ezért vett a csapatnak egy luxusbuszt, de ez inkább marketingfogás volt. Amikor a csapat vezetősége értesült róla, hogy Jordan elkezdett buszokat nézegetni, gyorsan léptek, és béreltek egy kényelmesebb járművet.

Nagy nehezen, de ráérzett

Magával ragadott a környezet, amikor a baseballcsapathoz kerültem. 10-11 évvel fiatalabb csapattársaim voltak, akik akkor próbáltak betörni a sportágba, hogy megvalósítsák az álmaikat. Ugyanazzal kellett megbirkóznunk, ugyanazt tanultuk. Ez kimúlt belőlem a kosárlabdában, olyan sokáig voltam a csúcson, hogy elfelejtettem a lépcsőfokokat, amik oda vezetnek. Ezt hozta vissza bennem az alsóligás baseball, újra láttam ezt az utat

– mondta Jordan az ESPN 2010-es dokumentumfilmjében, a 30 for 30-sorozatban készült Jordan Rides the Bus (Jordan buszra ül) című részben, ami az NBA-legenda baseballkarrierjével foglalkozik.

Jordan kalandja a baseballban finoman szólva sem indult valami jól. Meglátszott rajta, hogy 16 éve nem foglalkozott ezzel a sportággal, mert gyenge volt az ütőmozdulata, és nehezen ismerte fel a különböző dobásokat. A Sports Illustrated vezető cikkben húzta le a teljesítményét, ami után Jordan örök haragot fogadott, és (ha minden igaz), a mai napig tartja az ígéretét, miszerint soha többé nem nyilatkozik a Sports Illustratednek.

Az ellenfelek hamar rájöttek, hogy a csavart labdák gondot okoznak Jordannek (ez a motívum felbukkan a Space Jam: Zűr az űrben című filmben is egyébként), így a korai ütősorozata hamar megszakadt, és simán hatástalanították a csavart labdákkal.

Jordan viszont keményen dolgozott azon, hogy feljavuljon, és az edzések után is irtózatos energiát fordított a gyakorlásra. Ebben a birminghami edzője, Mark Barnett is nagy segítségére volt. Meg is lett az eredménye, pár hónap alatt felvette azt a ritmust, amit sok tehetség csak 2-3 év készülés alatt tud megcsinálni, úgyhogy az amerikai sportlapok sorra hozhatták le a „Hopsz, tévedtünk” anyagokat, Jordan baseballképességeinek fejlődését méltatva.

Az őszi ligában, ahova a profi liga kapujában álló legjobb tehetségeket viszik csak, már egyenletesen meggyőző teljesítményt nyújtott. Az ütőátlaga .202.-ről .255-re javult – ez a statisztika azt mutatja, hogy az ütési lehetőségeinek hány százalékával él egy játékos. A profik között a .300 már jónak számít, a .400 pedig egy teljes szezonra szinte elérhetetlennek tűnik. 

Sokan lesajnálják Jordan .202-es ütőátlagát, de az ütéseinek köszönhetően szerzett 51 pont, az 51 sétálás (ütés nélküli bázisszerzés) és 30 lopott bázisa nem lebecsülendő. Az 1990–2019 közötti 30 szezonban kilenc játékos ért el hasonló mutatókat a White Sox fiókcsapataiban, és közülük öten el is jutottak a profik közé, tehát Jordannek is meglett volna erre az esélye.

Érdekesség, hogy a Baronsnál egy későbbi MLB-sikeredző, a kétszeres bajnok Terry Francona volt a vezetőedzője. Francona segített Jordannek jobb játékossá válni, Jordan pedig felkészítette Franconát arra, milyen is a médiával nap mint nap boldogulni. Francona az eltelt évek alatt végig azt hangoztatta, hogy ha kellő időt kap Jordan, hamar eljuthatott volna a profik közé. Ez viszont sosem történt meg, mert beütött a sztrájk a profiknál.

A sztrájkoló sztárok helyére a csapatok elkezdtek helyetteseket keresni. Ez segíthetett volna Jordannek, ám mivel a kosárlabdázók között szakszervezeti képviselő volt, nem akart egy másik sportágban olyat tenni, amit nehezményezett volna kosárlabdázóként. Így nem élt a lehetőséggel, és mivel a sztrájk belenyúlt az 1995-ös szezonba is, inkább visszatért a kosárlabdához.

Ez az egy év elég volt neki, hogy újra meghozza az étvágyát, és 1995-ben újult erővel tért vissza az NBA-be, ahol az első teljes szezonjában újra bajnok lett a Bullsszal, majd ismét sorban három bajnoki címet nyert a második visszavonulása előtt.

A Birmingham Barons ligájában, a Southern League-ben megháromszorozódott a nézők száma, és a csapatnál a mai napig a 45-ös számú Jordan-mez fogy a legjobban.

Források: ESPN| The Athletic

(Borítókép: Michael Jordan a Chicago White Sox edzésén 1994-ben. Fotó: Jonathan Daniel / Getty Images Hungary)