Meghalt Marót Péter világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes kardvívó

2020.06.07. 19:22 Módosítva: 2020.06.07. 21:20

Néhány nappal 75. születésnapja után meghalt Marót Péter olimpiai ezüst- és bronzérmes kardvívó.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján megjelent gyászhír szerint a versenyzőként és edzőként is kiemelkedő eredményeket elért sportember pár nappal május 27-i születésnapját megelőzően súlyos közúti balesetet szenvedett, azóta kórházban ápolták, ám az életét nem sikerült megmenteni.

Marót Péter az 1972-es müncheni olimpián egyéniben lett második, csapatban pedig harmadik. Világbajnokságon 1973-ban aranyérmet nyert a magyar csapattal, mellyel három vb-ezüstöt is begyűjtött, egyéniben 1975-ben állhatott fel a dobogó alsó fokára. Egyéniben kétszer volt magyar bajnok, klubjával pedig háromszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, írja az MTI.

Marót Péter
Marót Péter
Fotó: Magyar Vívó Szövetség

Visszavonulása után 1980-tól a Budapesti Honvédnál dolgozott, majd nevelőegyesületénél, a BVSC-nél lett szakágvezető. Később a gödöllői GEAC vívószakosztályában minden korosztályban dobogós versenyzőket nevelt. Marót Pétert az MVSZ saját halottjának tekinti.

Pár napja egy másik nagy alakját is elvesztette a magyar vívás, az olimpiai bajnok Kausz István június 3-án vesztette életét.