Öngyilkos lett egy dél-koreai triatlonos, mert elege lett a verésből és megaláztatásból

2020.07.02. 17:02

Öngyilkosságot követett el egy fiatal dél-koreai triatlonista, mert nem bírta már tovább elviselni a fizikai bántalmazást és verbális alázást, amit éveken át az edzőitől kapott. A 22 éves Csoj Szukhjon (Choi Suk-hyeon) többször jelezte az abúzust, de eddig nem vizsgálták ki az ügyét. 

Csoj Szukhjon (Choi Suk-hyeon)
Csoj Szukhjon (Choi Suk-hyeon)
Fotó: triathlon.org

Csoj 2015-ben lett a koreai válogatott tagja, ekkor érte el egyik legnagyobb sikerét is, harmadik helyet szerzett a juniorok között az Ázsia-bajnokságon. 

Hogy bántalmazták a lányt, arról az egyik koreai tv, az YTN hangfelvételeket is szerzett. Az egyiken egy férfi hang hallható, amint azt mondja a nőnek, hogy szorítsa össze az állkapcsait, majd ezután jön egy ütésből eredeztethető csattanás. Csoj szülei is megerősítették, hogy a lányt zaklatták, fizikailag és verbálisan megalázták. A triatlonista azt írta naplójában, hogy inkább meghal, minthogy újra és újra megverjék, mint egy kutyát. 

Csoj áprilisban a Koreai Sport és Olimpiai Bizottsághoz fordult, hogy vizsgálják ki az ügyét, de erre eddig nem került sor. Az olimpia bizottság ezt cáfolja, azt írták közleményükben, egy női nyomozót már ráállítottak az ügyre. Egy a triatlonistához közel álló személyt a Yonhap hírügynökségnek az mondta, a lány több állami szervhez is panasszal fordult, de figyelmen kívül hagyták. 

A koreai triatlon szövetség azt ígéri, hogy megbünteti Csoj edzőit. 

(via BBC)

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.