Tömegbaleset egy magyar kerékpáros versenyen

20200712-DSCF4902
2020.07.12. 14:38 Módosítva: 2020.07.12. 21:21

Óriási tömegbukás történt az 1. Gella Kupán, rögtön a rajt utáni első körben Tótvázsony és Balatonszőlős közötti 8 százalékos lejtmenetben – írta Facebook-oldalán a Velo.hu kerékpáros magazin. A versenyen közel 200-an indultak.

A beszámoló szerint a baleset 70 km/órás sebességnél történt, az erdő úgy nézett ki utána, mint egy „horrorfilmben”. A poszt alatti kommentek szerint ennél nagyobb sebességgel is haladhattak a versenyzők, amikor a baleset történt. 

Nem tudni, mi okozta

Prohászka Attila, az egyik szervező, a Somogy Megyei Kerékpáros Szövetség vezetője lapunknak elmondta, hogy a felvezető autóban ülve, később értesült a bukásról. A baleset okairól különböző történetek keringenek, nem tudni, melyik az igaz.

Volt, aki hatalmas durranást hallott, eszerint defekt okozhatta az egyik versenyző esését, a többiek pedig átzuhantak rajta. Mások szerint az egyik első versenyző „padkát fogott”, ez okozhatta a tömegbukást.

Tucatnyian kórházban

Az biztos, hogy a baleset az első 5 kilométeren történt, még együtt volt az egész mezőny, mondta Prohászka. Harminc fő biztosan érintett a bukásban, a szervezőnek a mentősök azt mondták, hogy 15-16 főt vittek kórházba, néhány súlyosabb esettel, de halálos sérülés szerencsére nem történt.

Szintén a mentősöktől származik az információ, hogy nagy valószínűséggel senkinek sincs maradandó sérülése, de biztosat erről csak néhány nap múlva lehet tudni.

Prohászka közölte, hogy a szervezők a verseny előtt megpróbálták teljesen biztosságossá tenni a területet, tisztára söpörték a pályát, rendőrség biztosította a terepet. Ez egy versenybaleset volt, tette hozzá Prohászka.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesethez kilenc földi egységet és két mentőhelikoptert is riasztottak.

A mentők összesen 19 sérültet látták el könnyebb és súlyosabb sérülésekkel, utána kórházba szállították őket.

Így nézett ki belülről a baleset

A versenyen indult Szilasi László, a Velo.hu alapítója, aki szintén belekeveredett a bukásba, de komolyabb sérülés nélkül megúszta a bukást. Az Indexnek elmondta, ő hogyan látta belülről a balesetet. A tótvázsonyi rajt után nagyjából 3 kilométerrel, egy jó minőségű út sikánszerű részén 70 kilométer/órás sebességgel száguldott lefelé a mezőny, amikor a 30-40. hely körül valaki bukott, a mögötte érkezők pedig már nem tudták elkerülni az esést.

Szilasi átesett az út melletti korláton, egy patakmederben landolt, és nagyot csattant a sisakja. Többen is itt kötöttek ki, és az úton is sok vérző versenyző hevert, Szilasi horrorisztikusnak írta le a látványt. Becslése szerint negyvenen-ötvenen lehettek benne a bukásban, amit egy klasszikus versenybalesetnek tart.

szerinte ilyen nagy tömegbukás még nem volt magyar kerékpárversenyen.

A verseny ugyan amatőr kupa volt, de a nem olyan rutinos versenyzők mellett több hazai élversenyző is volt a mezőnyben.

(Borítókép: Olvasónk, György / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport