5,7 milliárdot von el a kormány az élsporttól
Összesen 5,7 milliárd forint vont el az Emberi Erőforrások Minisztériuma tizenhat kiemelt olimpiai sportágtól, írja a 24.hu.
A lap azzal kereste meg az Emmi sportért felelős szakállamtitkárságát, hogy a koronavírus-járvány miatt történtek-e a sportot érintő pénzügyi megszorítások. Az Emmitől kapott válaszból kiderül, hogy
- az Emmi összesen 1,7 milliárd forinttal csökkentette tizenhat olimpiai sportág állami támogatását,
- a kiemelt sportág fejlesztésre előre elkülönített 7,980 milliárd forintos keretet pedig megfelezték.
A sport – mint a gazdaság minden ágazata – kivette a részét a járványügyi intézkedésekből. A veszélyhelyzetre való tekintettel, az elmaradó egyes feladatokra (különösen külföldi edzőtáborok szervezése, nemzetközi versenyek átütemezése stb.) figyelemmel a kiemelt sportágak 2020. évi sportágfejlesztési feladatainak finanszírozásához az eredetileg megállapított támogatáshoz képest 20 százalékkal csökkentett mértékű támogatást biztosítottunk. A csökkentésről a kiemelt sportágakat 2020. április 20-án értesítettük. A kiemelt sportágak 2020. évi sportlétesítmény-fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására rendelkezésre álló forrás közel a felére csökkent
– írta az Emmi.
A 24.hu gyűjtése szerint úszásra 1,328 milliárd forint helyett 1,062 milliárd jut majd, a kajak-kenura 920 millió helyett 728 millió, a birkózás támogatását 775 millióról 620 millióra, az atlétikáét 760 millióról 608 millióra csökkentették.