A pandémia árnyékában rajtol a 101. NFL-szezon

Magyar idő szerint péntek hajnalban rajtol a profi amerikaifutball-liga (NFL) 101. idénye, amelyet több nagy sportligához hasonlóan a koronavírus-járvány árnyékában rendeznek meg.

A pandémia miatt már a holtidény is rendhagyó módon zajlott, ugyanis az amatőr játékosbörzét, azaz a draftot csak online tudták megrendezni, majd a nyári edzőtáborok kezdési ideje csúszott, végül a teljes előszezont törölték.

A játékosoknak lehetőségük volt arra, hogy a vírushelyzet miatt kihagyják a teljes szezont, ez idő alatt minimális fizetést kapjanak, szerződésük pedig megmaradjon. Ezzel több mint hatvanan éltek.

A mezőny idén végig az Egyesült Államokban játszik, azaz elmaradnak a mexikói és a londoni mérkőzések.

A legfontosabb változás az idei szezonban, hogy 12 helyett már 14 csapat jut a rájátszásba és csak a két főcsoportgyőztesnek lesz pihenőhete a playoff rajtjakor.

A holtszezon legnagyobb szenzációját egyértelműen Tom Brady távozása jelentette: a 43 éves irányító 20 év után hagyta el a New England Patriots csapatát, amellyel rekordot jelentő hat Super Bowlt nyert. A klasszis a Tampa Bay Buccaneersszel kötött kétéves szerződést, majd korábbi csapattársa, a visszavonulásból visszatérő Rob Gronkowski is követte őt.

A favorit a címvédő Kansas City Chiefs, amely gyakorlatilag ugyanazzal a kerettel vág neki a mostani szezonnak.

A klub mindent megtett annak érdekében, hogy hosszú időre biztosítsa a stabilitást a csapatnál, hiszen az egyetemes sport történetének legnagyobb szerződésével tíz évre magához láncolta az irányító Patrick Mahomest, és a tight end Travis Kelce, vagy a védő Chris Jones is megállapodott az egyesülettel.

Az idei szezont „új” csapat is színesíti, ugyanis az Oakland Raiderst – amely 1982 és 1994 között Los Angelesben játszott – Las Vegasba egy vadonatúj, hipermodern stadionba költöztették.

A nyitó mérkőzésen a Kansas City Chiefs és a Houston Texans találkozik egymással: a címvédő és a texasi gárda játszotta az előző szezonban az Amerikai Főcsoport egyik elődöntőjét, a Texans akkor már 24–0-ra vezetett a második negyedben, de a Chiefs végül lehengerlő játékkal 51–31-re diadalmaskodott.

A nyitó forduló párosításaiból kiemelkedik a Tampa Bay Buccaneers és a New Orleans Saints összecsapása. Ezen a mérkőzésen találkozik egymással a liga történetének két meghatározó irányítója: a floridaiaknál itt mutatkozik be Tom Brady, míg a New Orleansban Drew Brees irányít majd, aki az NFL örökranglistájának élén áll a touchdown-passzok és yardok tekintetében.

A csapatok maguk dönthetik el, hogy beengednek-e a nézőket a mérkőzésre.

(MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Külföld
Több mint 111 millió embert fertőzött meg a koronavírus

A halálos áldozatok száma közelíti a két és fél milliót.

február 21., 07:22

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Belföld
Elhunyt a tizedik alkotmánybíró, Bagi István

Ő az 1990-ben alakult bírói testület tizedik halottja.

február 20., 17:33