Sebastian Vettel marad az F1-ben, az Aston Martinnál folytatja

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően csütörtökön bejelentették, hogy a Ferraritól távozó négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a következő szezontól Formula–1-es Aston Martinnál folytatja pályafutását – írja az MTI.

Örülök, hogy végre megoszthattam ezt az izgalmas hírt a jövőmről. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy 2021-ben Aston Martin pilótája leszek. Ez egy új kaland számomra, egy igazán legendás autóipari céggel. Lenyűgöztek a csapat által idén elért eredmények, és úgy gondolom, hogy a jövő még szebbnek tűnik

– idézte a 33 éves pilótát a sorozat hivatalos honlapja.

Az istálló jelenleg Racing Point néven versenyez, korábban Force India volt. Az Aston Martin 1960 után tér vissza gyári csapatként a Formula–1-be, az istálló központja pedig Silverstone-ban marad.

Lawrence Stroll energiája és elkötelezettsége a sport iránt inspiráló, és úgy gondolom, hogy valami nagyon különlegeset építhetünk együtt

– mondta a tulajdonosról Vettel.

Minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka 2015 óta erősítette a Ferrarit. Pályafutása során 249 futamon állt rajthoz és 53 alkalommal diadalmaskodott, még a Red Bull pilótájaként 2010 és 2013 között sorozatban négy vb-címet nyert.

Új csapatában a mexikói Sergio Pérez helyét veszi át.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Külföld
Több mint 111 millió embert fertőzött meg a koronavírus

A halálos áldozatok száma közelíti a két és fél milliót.

február 21., 07:22

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Belföld
Elhunyt a tizedik alkotmánybíró, Bagi István

Ő az 1990-ben alakult bírói testület tizedik halottja.

február 20., 17:33