Szilágyi Áron lett a Vasas vívószakosztályának vezetője

2020.09.14. 10:46
Szilágyi Áron a versenyzés mellett a Vasas vívószakosztályának elnökeként is tevékenykedik a jövőben – írja az MTI.

A fővárosi klub hétfői közleménye szerint a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a 2024-es olimpiáig elsősorban még élsportolóként tervez, de emellett mostantól új szerepkörben is próbálja segíteni a Vasas vívószakosztályát, „a második otthonát, amelynek 1999 óta a tagja”.

Szilágyi Áron
Szilágyi Áron
Fotó: Czagány Balázs / MTI

A szakosztályelnöki feladatokat a korábbi világbajnok kardozótól, a leköszönő Ferjancsik Domonkostól veszi át.

Engem talán még jobban meglepett, amikor Markovits László az egyik beszélgetésünk során felvetette, hogy nem lenne-e kedvem ilyen formában bekapcsolódni a szakosztályi munkába – kezdte a harmincéves Szilágyi Áron. – Végül rövid gondolkodás után igent mondtam, hiszen több mint húsz éve vagyok a Vasas sportolója, második otthonom a Kovács Pál Vívócsarnok, így aztán örömmel próbálom meg egy új szerepben is segíteni a szakosztályt. Korábban is úgy álltam hozzá, hogy szívesen maradnék a sport világában az aktív versenyzés után, és úgy érzem, a szakosztályelnöki tisztség jó belépő és egyfajta próba lehet ezen a téren mind a Vasas, mind a magam számára

– idézte London és Rio egyéni olimpiai aranyérmesét a klub közleménye.

Szilágyi elmondta még, hogy megnyugtatónak tartja a szakosztály helyzetét: az operatív irányítás marad Boros György kezében, az anyagi háttér kifejezetten stabil, a szakmai értékekkel pedig mindenki tisztában van, jelenleg 15 edző tevékenykedik Pasaréten, kimagasló munkát végezve mind a párbajtőr, mind a kard szakágban.

Az a célom, hogy a jövőben az eredményeim mellett más területeken is hozzá tudjak tenni a vasasos vívósikerekhez

– folytatta, hangsúlyozva, hogy aktív szerepre készül. Mint mondta, napi szinten ott van Pasaréten, az edzőket az elmúlt hetekben arra biztatta, hogy keressék meg észrevételeikkel, a pénzügyekre rátérve pedig úgy fogalmazott: hisz az erősebb piaci alapú működésben, hogy meg tudnak majd nyerni partnereket a szakosztály mellé támogatóként.

Szombaton, a Magyar Vívás Napján elindult a Vasas Vívás, a szakosztály új Facebook-oldala.

Több mint 350 fiatal vív a Vasasban, szeretném ezt a közösséget erősíteni, elsősorban ezért indultunk el a Facebook-oldallal, nemsokára pedig az Instagramon is jelen leszünk – ígérte.

Ami a versenyzői pályafutását illeti, Szilágyi Áron elmondta, az elhalasztott olimpiával összhangban a napokban írta alá a 2021-ig meghosszabbított szerződését a Vasassal.

Nyilván most a tokiói játékok vannak célkeresztben, a napi munkát is ennek szellemében végzem már, de nem titok, hogy hosszabb távon legalább a párizsi olimpiáig szeretném folytatni a vívást.

„A 2002 óta tartó elnökségem során mindig kiemelt fontosságú volt számomra a Vasas-közösség összetartása és azoknak a személyeknek a megbecsülése, akik kötődnek az egyesülethez – mondta a váltás kapcsán Markovits László klubelnök. – Szilágyi Áron kilencéves kora óta tartozik a Vasas-családhoz, kétszeres olimpiai bajnokként igazi példakép a klubon belül. Nekem elnökként a jövő építése is fontos feladatom, így ezzel a felkéréssel is szerettem volna Áront bátorítani a sportvezetői ambíciói kapcsán.”