Nárcisz
7 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

A Malmö már nagy falat volt, búcsúzott az El-től a Budapest Honvéd

2020.09.17. 23:02
A Budapest Honvéd 2–0-ra kikapott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a Malmőtől a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörében, így kiesett a sorozatból.

Az első körben a finn Inter Turkut nyögvenyelősen, hosszabbítás után kiejtő Kispestre nem várt könnyű feladat, hiszen a svéd bajnokságot jelen pillanatban 20 forduló után vezető Malmö ellen kellett bizonyítania.

A svédek kezdték aktívabban a találkozót, többet birtokolták a labdát, kezdeményezőbbek voltak. A 43. percben a 64-szeres válogatott Ola Toivonen egy lesgyanús szituáció után szerzett vezetést a vendégeknek.

A második félidőben a Honvéd hiába próbálkozott, és bár adódtak lehetőségek mindkét oldalon, a Malmö dominált és növelni is tudta előnyét: a 86. percben Arnór Traustasont őrizetlenül hagyták a védők, az izlandi játékos pedig nem hibázott, kihasználta a helyzetet.

A végeredmény 0–2 lett, a Malmö magabiztos győzelmet aratott, megérdemelten jutott tovább. Ellenfele a Lokomotiva Zagreb lesz a harmadik selejtezőkörben.

A négy magyar csapatból (Ferencváros, Fehérvár, Budapest Honvéd, Puskás Akadémia) kettő még áll az európai kupasorozatokban. A Ferencvárosra a Bajnokok Ligája playoffköre vár, a Fehérvár pedig ott van az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR
Budapest Honvéd–Malmö (svéd) 0–2 (Toivonen 43., Traustason 86.)