Máltán nyert, továbbjutott az El-ben a Fehérvár

K EPA20200917124
2020.09.17. 20:50 Módosítva: 2020.09.17. 22:40
A Fehérvár idegenben 1–0-ra legyőzte a Hibernianst a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második körében, ezzel bejutott a sorozat következő, harmadik fordulójába.

Nem kis közjátékkal indult a fehérváriak máltai kalandja: a Vidi szerda délben érkezett meg Vallettába, ám a reptéren még annak ellenére koronavírustesztnek vetették alá a küldöttség minden tagját, hogy mindannyian rendelkeztek az UEFA által jóváhagyott, érvényes negatív teszttel. A helyi tesztek eredménye aztán késett, így este fél nyolcig nem hagyhatták el a szállodát a játékosok és a stábtagok sem, csak utána kezdődhetett el a gárda edzése.

A műfüvön rendezett mérkőzés elején hamar magához ragadta az irányítást a Fehérvár, amely jó néhány helyzetet dolgozott ki, de betalálni nem tudott az első félidőben.

A második játékrészben megtört a jég,

a 61. percben egy szöglet után Boban Nikolov szerzett vezetést a magyar csapatnak.

A találkozó hátralevő részében az eredmény már nem változott, és bár több góllal is nyerhetett volna a magyar ezüstérmes, 0–1 lett a végeredmény. A játék képe alapján megérdemelten jutott tovább a Fehérvár, még akkor is, ha az utolsó néhány percben két nagy ziccere is volt a máltaiaknak, akik emberhátrányban fejezték be a meccset.

A székesfehérváriak önmagukhoz képest nem igazán játszottak jól, a következő körben ennél alighanem jobb teljesítményre lesz szüksége a csapatnak.

A harmadik körben a francia Reims vár a Fehérvárra szeptember 24-én.

A helyszín Székesfehérvár lesz, s ahogy eddig: zárt kapuk mögött rendezik meg az összecsapást. A párharc ezúttal is egy találkozón dől el, ha ott nyer Márton Gábor csapata, bejut a rájátszásba.

A playoff (4. kör) sorsolását pénteken tartják a svájci Nyonban.

EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR
Hibernians (máltai)–Fehérvár 0–1 (Nikolov 61.)

(Bortókép: Boban Nikolov a Fehérvár (b) és Zachary Grech a Hibernians játékosa a labdarúgó Európa-liga selejtezõjének második fordulójában játszott mérkõzésen Ta' Qaliban 2020. szeptember 17-én. A Fehérvár 1-0-ra nyerte a mérkõzést.

MTI/EPA/Domenic Aquilina)