Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Guardiola: Ki kell érdemelnem a szerződéshosszabbítást

2020.09.21. 10:35
Josep Guardiola örömmel meghosszabbítaná szerződését a Manchester City labdarúgócsapatánál, ám úgy véli: ehhez előbb bizonyítania kell a klub tulajdonosai felé.

A katalán tréner 2016 óta irányítja a manchesteri alakulatot, amellyel többek között két bajnoki címet és egy FA-kupát nyert. Az elmúlt idényben együttese 18 pontos lemaradással zárt másodikként a pontvadászatban a bajnok Liverpool mögött, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőben búcsúzott. Guardiolát jelenlegi kontraktusa 2021-ig köti a klubhoz.

Szeretnék hosszabban itt maradni

– fogalmazott a 49 esztendős menedzser a City Wolverhampton elleni hétfő (ma) esti bajnokija előtt, amely idénynyitó lesz a csapata számára, mivel első fordulós találkozóját a hosszúra nyúlt európai kupaszereplés miatt elhalasztották.

A szerződés meghosszabbítását ki kell érdemelnem. Meglátjuk, sikerül-e ez ebben az idényben a csapat előrehaladásának és fejlődésének fényében

– fejtette ki Guardiola. Leszögezte ugyanakkor: jövője nem függ attól, szerez-e trófeákat a szezonban az együttes. Megemlítette: a vezetés nem erőltetett semmit a klubhoz érkezése óta, hagyták, hogy stábjával a tőlük telhető legjobb teljesítményt érjék el a gárdával, és ez továbbra is így van.

Nem mondták meg, mikor mit kell nyernem, csupán azt, hogy játsszunk. Ugyanakkor ismerem a klub hagyományait, győzni akarok és kiérdemelni az új szerződést

– hangsúlyozta Guardiola.

(MTI)