Doppinggyanú a Tour de France-on, nyomozás indult

A marseille-i hatóságok nyomozást indítottak doppinggyanú miatt a vasárnap véget ért Tour de France országúti kerékpáros körversennyel összefüggésben, miután átkutatták többek között a 2014-ben Giro d'Italia-, 2016-ban pedig Vuelta a Espana-győztes Nairo Quintana szállodai szobáját – írja az MTI.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál szerint Dominique Laurens marseille-i államügyész megerősítette, hogy zajlik a nyomozás, amelynek elindítását a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is üdvözölte. Laurens azt mondta, a hotelszobákban

számos egészségügyi terméket, köztük gyógyszereket is felfedeztek, valamint olyan eljárásra utaló nyomokat, amely akár doppingtevékenység is lehet.

A Le Parisien című napilap értesülései szerint a rendőrség őrizetbe vett egy orvost és egy fizioterapeutát, őket kihallgatják. A szállodai szobákat, köztük Quintanaét, múlt szerdán kutatták át, és állítólag sóoldatot, valamint injekciózáshoz szükséges felszereléseket is találtak.

A Touron korábban kétszer is második, most 17. helyezett kolumbiai Quintana, illetve testvére, Dayer, valamint honfitársuk, Winner Anacona mindannyian az Arkea-Samsic csapat versenyzői, és a hatóságok a kutatás során mindhárom sportoló szállását felkeresték.

(Borítókép: Michael Steele / Getty Images Hungary)

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Július 24-én lesz a Budapest Pride

A Balaton Sound szervezői kevésbé derűlátók, hogy lehet-e nyáron fesztiválozni.

2 órája

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21