Két válogatott játékost szerződtetett a Vasas labdarúgócsapata

A labdarúgó NB II-es szezont a várakozásoktól elmaradva kezdő Vasas a válogatott Pátkai Mátéval és Otigba Kenneth-tel erősítette meg keretét.

Az angyalföldi klub kedden a honlapján jelentette be a két játékos érkezését.

A 23-szoros válogatott Pátkai - aki a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken is a keretben volt - a MOL Fehérvártól érkezett a piros-kékekhez, akiknél 14 évesen egy évet már eltöltött. A 32 éves középpályás felnőtt karrierje során eddig az MTK-ban, Győrben és a fehérváriaknál szerepelt és mindhárom csapattal bajnokságot nyert.

Pátkai Máté
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A 28 éves, kétszeres magyar válogatott Otigba legutóbb - 2017 óta - a Ferencvárosnál játszott, s az elmúlt két kiírásban bajnoki címet szerzett.

A mostani szezon előtt is már komoly igazolásokkal átalakuló Vasas váratlanul gyengén kezdte a másodosztály küzdelmeit és edzőváltáson is átesett. Jelenleg a 13. helyen áll kilenc mérkőzésen szerzett 11 pontjával.

(MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Július 24-én lesz a Budapest Pride

A Balaton Sound szervezői kevésbé derűlátók, hogy lehet-e nyáron fesztiválozni.

2 órája

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21