A világ egyik legjobb dzsúdósa is jön a budapesti versenyre

2020.10.01. 10:29
A francia sztár, Teddy Riner is jön az október 23. és 25. között sorra kerülő budapesti cselgáncs Grand Slam-versenyre – írja az MTI.

A judoinfo.hu portál híradása szerint a francia szövetség nevezte a 31 éves nehézsúlyú klasszist a Papp László Sportarénában sorra kerülő viadalra.

Az olimpiai kvalifikációs versenysorozat Budapesten indul újra, de a Nemzetközi Judoszövetség (IJF) a múlt héten jelezte, október elején válik véglegessé, hogy a körülmények lehetővé teszik-e a viadal megrendezését. Az IJF szigorú járványügyi protokollt dolgozott ki, amely kizárja a fertőzés lehetőségét, de a rendezéshez szükség van a magyar kormány jóváhagyására is.

A nevezések mindenesetre elkezdődtek, és már 34 ország 248 dzsúdósának érkezett meg az akkreditációs kérelme. A kétszeres olimpiai, tízszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Riner mellett várhatóan ott lesz a mezőnyben a csehek olimpiai aranyérmes, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok cselgáncsozója, Lukáš Krpálek is.

A budapesti nyitány után a tervek szerint november 19–21-én Prága ad otthon a felnőtt-Európa-bajnokságnak, január elején Dohában pedig a Mesterek Tornáját rendezik meg.