Hat orosz súlyemelőt tiltottak el dopping miatt

2020.10.08. 21:09

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség hat orosz versenyzőt tiltott el doppingvétség miatt. 

A Szövetség közölte, hogy doppingvizsgálatok eredményeinek befolyásolása miatt sújtotta büntetéssel a sportolókat, köztük a 2012-es londoni olimpián plusz 105 kilogrammban bronzérmes Ruszlan Albegovot. A 32 esztendős emelő az eltiltás értelmében 2021. november 12-ig nem versenyezhet.

A most eltiltott súlyemelők többsége négy évre szóló büntetést kapott, Makszim Sejkót viszont hat, a korábban már egyszer eltiltott – és 2008-as ötkarikás bronzérmétől megfosztott – Dmitrij Lapikovot pedig nyolc esztendőre zárta ki a versenysportból a nemzetközi szövetség. Az eltiltások kezdő dátumát 2017-re, illetve 2018-ra vezette vissza az IWF, mivel a doppingügyek vizsgálati folyamata hosszú éveken át tartott – írja az MTI.

A nemzetközi szövetség azt is jelezte, hogy további nyolc ügy jelenleg „a vizsgálati szakasz különböző fázisaiban tart".