Rafael Nadal tizenharmadszor is a Roland Garros fináléjában

2020.10.09. 18:41

A címvédő spanyol Rafael Nadal három szettben legyőzte az argentin Diego Schwartzmant a francia nyílt teniszbajnokság férfiversenyének pénteki elődöntőjében. 

A 13. párizsi diadalára készülő sztár előzőleg 9/1-es győzelmi mérlegnél tartott 28 éves dél-amerikai riválisa ellen, ugyanakkor legutóbb, bő két hete Rómában – amely Nadal első versenye volt több mint féléves kihagyás után – Schwartzman bizonyult jobbnak.

A 34 éves Nadal eddigi 12 Roland Garros-elődöntőjében összesen két szettet vesztett, míg a 12.-ként rangsorolt argentin pályafutása első Grand Slam-elődöntőjében lépett pályára.

Az idei Garroson még szettet sem vesztett salakkirály – aki 98/2-es meccsmérleggel büszkélkedett Párizsban – 14 perc alatt hozta az első adogatását, majd 63 perc alatt az első szettet.

A negyeddöntőben a US Open-bajnok Dominic Thiemet búcsúztató argentin ellenállása fokozatosan felőrlődött, a második játszmában már bréklabdája sem volt, csakhogy a harmadikban Nadal váratlanul visszaesett, és kétszer is eladta brékelőnyét. A rövidítésben viszont már egyetlen labdamenetet sem engedélyezett ellenfelének, és 3 óra 9 perc alatt nyert.

A rekordbeállítást jelentő 20. GS-serlegére hajtó Nadal a vasárnapi döntőben a világelső Novak Djokoviccsal vagy a világbajnoki címvédő görög Sztefanosz Cicipasszal találkozik.