Milák Kristóf is elkapta a koronavírust

A tokiói olimpia egyik legnagyobb magyar éremvárományosa, Milák Kristóf világbajnok úszó is megfertőződött a koronavírussal. Milák edzője, Selmeci Attila az InfoRádiónak mondta el, hogy az úszót a karantén mentálisan nagyon megviselte, és jelentős mennyiségű izmot is veszített. Az edző nyilatkozta szerint már jobban van az úszó, jövő héten folytathatja az edzést.

Jelen pillanatban Kristóf még lábadozik a fertőzésből. A végleges diagnózis arról, hogy rendbejött-e, jövő hétfőn lehet meg, akkor következnek még olyan kardiológiai vizsgálatok, amelyek kizárják az esetleges komplikációkat

– mesélte Selmeci a rádiónak.

Szeptember végén mutatták ki a sportolónál a koronavírust. Miláknak tünetei is voltak, belázasodott, legyengült, de most már közösségbe is mehet, de azt, hogy folytathatja-e az edzést, az orvosa fogja megmondani. Az edző reméli, hogy nem lesznek komolyabb szövődményei az úszónak. Az edző megítélése szerint Milákot nagyon megviselte, hogy tíz napig nem hagyhatta el a lakását.

Próbáltunk vele néha-néha telefonon beszélni, de eléggé bezárkózott, átérezzük, hogy ez nem egy kellemes dolog az országos bajnokság és az ISL-sorozat előtt

– utalt Selmeci arra, hogy az úszó a versenyszezon kezdetéből is kimarad a vírus miatt.

(Borítókép: Milák Kristóf. Fotó: Szilágyi Anna / Index)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Ausztriában húsvét előtt kinyithatnak az éttermek kerthelyiségei

Egyelőre nem várható széles körű nyitás az osztrákoknál, ugyanakkor két területen is enyhítenek.

március 1., 22:00

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25